XXII. fejezet

Úgy gondoltam, hogy erre a blogomra szerdánként fog friss érkezni. Így nem marad hétvégére mind a két blogom. :)
Ebben a részben hatalmas mérföldkőhöz érünk el, hisz már az előző fejezetben is az utolsó élő műsort olvashattátok. Íme a második része

A színpadon állva úgy éreztem enyém a világ. Na jó azért nem, de a fellegek felett éreztem magam. Nem számított, hogy van egy ellenfelem. Majd ráérek vele később foglalkozni. Most csak én és a hangom. Tudod mikor minden szem rád szegeződik, két dolgot tehetsz. Vagy összeáll a gyomrod, úgy, hogy egy borsószem se fér el benne, vagy pedig Elfelejted a gondokat s csak a zenére koncentrálsz. Mint mikor otthon sunyiba énekelsz és az a legjobb.

Az utolsó sor befejeztével meghajoltam, majd fejembe beférkőzött az az átkozott kis gondolat, hogy mivel ez egy Ex idolos dala, ezért biztos hogy összehasonlítanak majd vele. És igazából nem tudom, hogy teljesítettem, kizártam a külvilágot. Na de mindjárt megtudom.

- Csss…Hagy mondjam el véleményem. – Kérte Nicole – Tudod, Lora vártam valami nagy robbantást. Ami megmutatja, hogy te nem egy angyal vagy. De ez még várat magára úgy látszik. Sajnos. Amúgy az éneklési technikád lassan irigylésre méltó. Ügyes vagy.

- Lassan elfogynak a szavaim. Nem tudok újat mondani. Az utóbbi élő adásokban mindent elmondtam. Tudod olyan volt mintha az elején egy kicsit hamar elfogyott volna a levegőd, de ez szinte észrevehetetlen volt. És jól áll neked, ez, hogy így ünnepelnek – mosolygott Kara

- Jó voltál, Loretta de tudod szerintem már beskatulyáztak az amerikai szülők, mint egy jó kislány, és ez nem biztos, hogy szerencsés. Bár ha úgy akarod leélni az életed mint egy tinisztár.

- Lora, Nem értem mit sopánkodnak itt a többiek. Én tudom, hogy robbantani fogsz, és Randy nem hiszem hogy annyira beskatulyázták, hisz nem is ismerik, csak a  fellépésit látták. – Simon véleménye volt.

Nos, amúgy szerintem engem lehet, hogy beskatulyáztak. Nem tudom mit képzeljek mi van a külvilággal. Akárhogy próbáltam Adamből kihúzni egy mondatot a külvilágról, ő mindig tartotta a száját.. Fene egye meg! Erről a  mondatról az egyetlen vitánk jutott eszembe. Csütörtök délután zörrentünk kicsit össze de azonnal ki is békültünk. Betudtuk a stressznek, és így legalább kiadtuk magunkból. Nem, nem kiabáltunk kígyót békát egymásnak, inkább én „hisztiztem” vagyis kiabáltam, hogy miért nem tudok semmit, és, hogy megbolondulok. Erre Adam válaszolta, hogy ő se tudott semmit mégis ép elmével távozott innen. Itt kérdőjeleztem meg a szavának hihetőségét, hogy ő ép elméjű-e de végül megölelt, és elküldött aludni, mivel elmúlt éjfél.

Jól esett, hogy Adam itt van velem. Megkönnyítette az utolsó napokat, felhőtlenebbé tette. Kirssel a próbák olyan erőltetettek voltak. Adammel meg ment mint a karikacsapás. Bár az elején volt bennem egy kis félsz, hogy leénekel a színpadról és megnyeri az Idol ennek az évadját, de a végére jól összecsiszolódtunk. És ami a legfontosabb nem énekel le a színpadról. Bár Adam annál gyakorlottabb, minthogy ez véletlen megtörténjen. Remélem.

Gondolataimból a stylist sürgető hangja zökkentett ki.

- Lora!! Vedd fel a ruhád, és ide figyelj! – Mondta, s belebújtam a  fekete mini csillámos ruhámba. 

 Az eleje igazából egyszerű V kivágású, de a hátulja sokkal érdekesebb. Annyira nagy dobás, de a hangsúly a hajamon és a sminkemen lesz.

Hajamat, ami időközben azaz a verseny alatt nőtt „pár” centit begöndörítették és feltupírozták. Igen többen, mert 3 pár kéz dolgozott a frizurámon ami nem volt kellemes mert húzták, még szerencse, hogy nem tépték. A sminkem igazából csak szempillaspirál volt, (abból egy tubussal került a szempilláimra) meg kihúzták a szemem, csillogó fekete ceruzával, majd az ajkaimra kentek vérvörös rúzst.

Mikor a tükörbe néztem úgy éreztem magam mint aki most lépett fel a Molé Rouge színpadán. De amúgy jó volt végre kilépni a jó kislány árnyékból. Megint olyan magas sarkú cipőt kaptam ami simán elmegy holdjárónak is. Na jó csak, 10 centi volt, és piros. Amúgy nekem nagyon bejött, hogy a fekete ruhámhoz piros cipőt kaptam. Ment a rúzsomhoz. Mikor bekapcsolták a cipőm (igen már azt hiszik est se tudom megcsinálni egyedül) akkor máris lökdöstek a színpad alá, hisz Adammel igen hatásos belépőt terveztünk. Azaz a színpad két kis mozgó eleme fog minket felemelni a bevezető rész alatt. Amúgy a dal amit énekelni fogunk az a Fever Ad első albumáról. Gondolom mindenki ismeri, nem kell ecsetelnem se a dalszöveget. Szerintem jócskán ki fognak borulni. Amúgy meg végre!!!! Valami „piszkos” dal. Ad volt olyan rendi, hogy elhozta nekem azt a „sétapálcáját” – egyszerűen nem találok rá jobb szót – amit a FYE-be volt. Na de most bocsi, koncentrálok, mert a főpróbán mikor álltam ezen az emelkedőn sikeresen bevertem a fejem. Nem volt kellemes.

Legszívesebben ugrálnék örömömben, annyira jól éreztem magam a színpadon. Végre, végre, nem tudom elégszer hangsúlyozni valami mást énekeltem. Élveztem, azt, hogy most rossz lehetek, ráadásul Adam segített ebben, és a színpad ilyen sejtelmes fél-szürkületben volt, mint ha egy klubban lennénk. Igazán Klassz volt. Főleg, hogy ott volt a Glam-band is, és így még jobb lett. Bár most senki se smárolta le Tommy-t, pedig ő hősiesen felajánlotta, hogy feláldozza magát, ha meg akarom csókolni. De szegény ma csók nélkül maradt. De így se panaszkodhat mert direkt vagy három rúzsréteg volt az ajkaimon, hogy Tommy arcára egy cuppanósat nyomjak, s így ottmaradt a nyoma neki. Ezt egy nagy vigyorral jutalmazta.

A szám végén Adam megölelgetett, majd odamentünk a zsűri elé. Még mindig ölelve egymást, vagyis Adam tartott a derekamnál. Nem, nem éreztem magam rosszul csak tudtam, nem a legjobb kritikát fogom kapni, ezért kellett a támogatás.

- Adam, üdvözlünk itt újra a színpadon de most nem rólad van szó hanem a „kis Lambertről” – mondta Simon mire csúnyán néztem rá. – Bocsi, Lora. Na szóval. Téged elcseréltek te lány!!!  Most egy kis ribi voltál a színpadon! És ez nekem, bejött. Végre! Korábban is ez kellett volna már. És nagyon jól énekeltél, és ez pont így volt jó. – Fejezte be Simon

A többieknek már nem tetszett ennyire. Mondtam én. De nem érdekel. Mikor ránéztem Adamre, ahogy önelégülten vigyorog (bár nem tudom min) akkor én is mosolyra húztam a szám. Végül Úgy léptünk le a színpadról, hogy Adam felkapott az ölébe, s levitt. Ezen csak röhögtem, és Ryan is osztozott kacajomba, na meg Adam is.  Végül is szerintem az volt a lényeg, hogy én jól érezzem magam.

A következő szám P!nk – So What lesz. Hajam szegény annyit volt ma már szenvedtetve, hogy a műsor után szerintem egy hétig nem csinálok vele semmit. Most a hajam behullámosították, az elején a hajam felfogták kaptam egy kis „bubi”-t (én csak így neveztem el. Egy szürke csillogós ruhát kaptam, meg hozzá egy tornacipőt, ami legalább kényelmes. Mert egyes magas sarkúak olyan kényelmetlenek. Hogy AUCS. Sminkem fekete lett, s huhh, úgy érzem a ruhám annyira nem fejezi ki a dalt, de ő… ezt adták rám. Nincs mit tenni. Amúgy kényelmes egy kis cucc. Igazság szerint MOST IS rohanni kellett, hisz mire új maszkot varázsoltak rá, a másikat meg le, eltelt egy kis idő, am meg a hajam… Komolyan NEM TUDNAK sorrendet csinálni, hogy a hajamnak mi LENNE jó. Direkt hangsúlyoztam ezeket a szavakat. De az embernek tűrnie kell. A folyosón szaladva ismerős arcokkal találkozok. Volt Idolos társaim, vagy Hollywoodi hírességek. Sokan jelezték, hogy majd a műsor után akarnak velem beszélni. De én nem akarok menni olyan műsor utáni „kis” party-ba, hanem a szüleimet akarom megölelni s egy jót csevegni Nórival. Már ha egyáltalán érdeklem még. De más oldalról meg félek a külvilágtól. Hogy szétcincál a sajtó majd. Felmerült bennem a kérdés. Biztos, hogy jó ötlet volt ebbe a versenybe jelentkezni?! KÉSŐ! Kiabálta egy kis hang a fejembe… Na de, hogy már kellően felb*sztam magam a saját hülyeségemmel énekeljünk egyet. Pont jó lesz a dalhoz a hangulatom. Haha.

***

A dal értékelése annyira nem volt siralmas mint vártam. Sőt.. 3/1 arányba volt a nem tetszések aránya. És nem, kivételesen Randy a háromba volt, és az egy az Kara volt. Igazából elégedett vagyok magammal.

A színpadra hoztak nekünk 2 széket s míg a nézők bőszen szavaztak, addig mi rajongói kérdésekre válaszoltunk. Ilyen is először van a műsorban. De csak úgy összesen 20 kérdésre válaszolunk, utána még fellépünk egy közös dallal a már kiesett versenyzőkkel, majd eredményhirdetés. És innen  jön a Ha… azaz ha nyerek akkor még eléneklem a győztesek dalát, Ha nem akkor nem. Ilyen egyszerű – haha

Voltak érdekes kérdések, hogy pl: „Tényleg Magyar vagyok?” Erre büszkén válaszoltam, hogy „Igen, apukám magyar, de anyukám amerikai”

Meg hasonlóak. A végén Ryan kérte meg, hogy összegezzem az évadot

- Igazából, párszor megfordult a fejembe, hogy mit keresek én itt? Sose gondoltam volna, hogy az életem nem a gitározásban vagy a táncban teljesül ki hanem az éneklésben. Persze, nem fogom abba hagyni egyiket se, mert fontosak az életembe. Az évadról annyit, hogy fantasztikus énekeseket ismertem meg a műsor által, s párban nagyon jó barátra leltem. Gondolok itt Abbie-re és Hutch-ra. Velük lett a legszorosabb a kapcsolatom, így most belegondolva jó lenne összeállni velük egy duettre. Haha. Amúgy ezt komolyan mondtam. Valaki kérdezett a tanulmányaimról, hogy mi van velük, csak nem tudtam kifejteni. Nos, magántanár járt hozzám, és vizsgákat sikeresen letettem. És örülök, hogy itt lehetek a fináléban. – mosolyogtam Ryan-re.

- Nos, hölgyeim és uraim. Itt az ideje, hogy elküldjenek még egy utolsó szavazatot Gerryre vagy Lorira, utána lezárjuk a szavazást, s kihirdetem, ki is a győztes.

Idegeket őrlő 20 percen vagyok túl. Szerencse, hogy nem magas sarkúba vagyok (hanem abba amibe utoljára felléptem) mert tuti összeestem már volna. Ryan 15 perce zárta le a szavazást, már összeszámlálták, közben felsorolta, hogy mit nyerhetünk, (mindent vagy semmit) s öt perce néma csend van a Nokia színházban mindenki csak egy névre vár. Egyenesen Ryan szájára koncentráltam. No, de nem azért mert olyan szexi vagy valami. Csak azért, hogy mikor nyitja szólásra azokat.

- Ebben az évben, az év hangja, nem más mint… - Huhh, oké, már ide is eljutottunk!

2perccel később:

- LORA LAMBERT!!!!!!

Tessék? Szóval győztem??!!! Istenem!!!! Adam felrohant hozzám, ölel, Gerry ölel, meg mindenki ölel, nekem meg csak folyik a könnyem. A gyomorgörcsöm, az idegességtől egyszerűen elmúlt! El se hiszem! Magyarként, nyertem Amerikába! Ez egy álom.

Mikor még mindenki fent volt a színpadon s ölelgettek, nekem már el kellett kezdenem a győztesek dalát! Remegő hanggal énekeltem miközben Engem ünnepelt a Nokia színház.

Úgy érzem, ez egy siker sztori kezdete. Vagyis… Remélem.