XX. fejezet

Újabb hét, újabb fejezet :)
Jó olvasást, és visszajelzéseket kérek :)

Mikor a nézők már kivonultak a stúdióból, a mentorok jöttek oda gratulálni, hogy már dobogós helyezettek vagyunk. Igazából ez tök jó! Gondolj bele, kb. három hónapja, még csak egy csaj voltam Magyarországról, ma meg.. egy csaj vagyok Magyarországról, aki szerepel az American Idolban, és….benne van a legjobb 3 között. Erre mondaná apum, „hogy na erre varrjál gombot”. Tényleg vajon mi lehet velük? Nem láttam őket a mai élő showban, pedig a családtagok az első sorban szoktak ülni. Ez letört, de biztos „jobb dolguk” volt. Bár fájt. Gondolataimból Simon rántott vissza

- Lora, amúgy leesett már az, hogy te vagy a legfiatalabb versenyző az Idol történelme alatt? Azaz a legfiatalabb „én női hangja”. – magyarázta Simon mivel furcsán néztem rá

- Értem, amit mondasz, nem kell elismételni. Tudok angolul, és értek is, csak ez olyan hihetetlen. Sose gondoltam volna, hogy az életem az éneklésben teljesedik ki, és nem a gitározásban.

- Te tudsz gitározni? – kérdezte

- Igen – mosolyodtam el – imádom. Az Idol házban is szoktam, ha már be vagyunk zárva – vágtam egy fintort a végére.

- Nyugi, már csak két hét – tette a kezét a vállamra Nicole

- Vagy egy – nevettem fel

- Ne légy ilyen negatív. Ha már eddig eljutottál, akkor küzdj végig – bíztatott Nicole

- Igazad van. – mosolyogtam rá, bár már képzeletemben otthon aludtam. Vagyis az otthonomban, ahol Adam a szomszédom, és nem pedig „vad idegenekkel” lakok együtt. Ráadásul, már nincs is csaj köztünk, így nem tudok kivel lelkizni, na meg… nem is nagyon lelkiztem velük.

Mikor haza értünk, az első az volt, hogy ledobtam a magas sarkúm és felmentem a szobámba. Meglepően nagy rend uralkodott, mondjuk számítottam rá, hogy bármikor haza kell mennem, így nem tartottam nagy rendetlenséget. De, mivel most még maradok egy hetet, így elindítok holnap egy mosást. Ebben a pár hétben döbbentem rá, hogy mennyit jelentette nekem anyu segítsége. Itt tök egyedül voltam mint a kisujjam és még a kutyám sincs velem. Fasza. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben miközben már pizsibe. Ekkor döbbentem rá, hogy nem fürdöttem meg, de már nem volt időm felkelni és megfürdeni. Inkább majd reggel…

Az idő gyorsan repült. Még tegnap este feküdtem le, de már szombatra ébredtem. Igen, szombat van. Igazából már görcsben áll a gyomrom, hisz öcsém, kibaszott nagy a tét! Bekerülni a kettő legjobba! A döntőbe! Már Simon tudja, kikkel fogunk duettezni ha bejutunk a kettő legjobba, de nem mondja el.. áh… minek is azt. Hagy egye a fene az embert.

Épp ballagtam le az esélytelenek nyugalmával a konyhába mikor Hutch megszólalt miközben a kávéját szürcsölte

- Tisztellek Lora. Annyira nyugodt vagy, hogy az már lehetetlen – majd elővett egy müzlis tálat s készített magának reggelit

- Hm, köszönöm. Én meg tisztellek, hogy idegesen is tudsz enni – majd töltöttem magamnak narancslevet és leültem mellé.

- Nem ártana neked se enni valamit. Elfogysz mint a Hold

- Akkor, tudhatnád drága, Földrajz zseni barátom, hogy „vissza is hízok”

- Áh, nem bízok a véletlenekben – legyintett majd felpattant. – és most olyan szerencsés vagy, hogy készítek neked reggelit. Még pedig – kutakodott a hűtőben – tessék itt egy Snickers, edd meg nem tudom, hogy került ide, és csinálok neked pirítóst

- Wooow! Igazi villás reggeli. De köszönöm. Amúgy ne csinálj sokat. Nem is vagyok éhes, meg le se menne a torkomon. Meg próba és tele hassal nem is tudok énekelni

- Jajj, Lora, ne „gondolkozz” egyél – tett le két szelet pirítóst elém.

- Jesus! – morogtam magamban

- Problem? – vigyorgott

- Nincs.

A reggeli után még felmentem átöltözni, majd a fiúkat megvárva siettünk a stúdióba. Tudtad, hogy Júniusban nagyon meleg van Los Angelesben? De a „nagyon meleg” az nem kifejezés. Állítólag ha itt élsz megszokod, de én nem ehhez a klímához vagyok szokva. Még... talán 1-2 év múlva. Na, de ez csupa lényegtelen dolog, s a fiúkkal már beénekelünk. Furcsa, mert sose énekeltünk be még 3man, de még furcsább volt, hogy ők mélyebbről kezdtek, de a magas hangokat, amiket ők már nem tudtak kiénekelni, én még simán kiénekeltem. De ez, más tészta.

A dalok amiket most fogunk énekelni azok csupa spontán választott dalok. De nem mi választottuk. Miért is? Nos fogalmam sincs. Vasárnap Simon csak egy papírt nyomott a kezünkbe a dalok címével. JA, meg rajta volt a szöveg is, hogy tanuljuk meg. 3 óra múlva már profin tudtam az egyik dalszöveget, mert addig végig csak azt gyakoroltuk. Szóval, az egyik  I'll Always Remember You – Hannah Montana a másik pedig Taylor Swift - Love Story. Mindkettőt nagyon szeretem, szóval nagy gáz már nem lehet. A Hannah-s dallal kezdek, elsőnek én nyitom a műsort majd én is leszek az utolsó a Taylor-os dallal. A közös beéneklés után, mindenki ment egy- egy próbaterembe, hogy 15:00ig énekeljen, aztán egy kis kajaszünet, majd a sminkesek, fodrász, kezelésbe vesznek minket s kezdődik a show este 7kor. De az még oly’ soká lesz.

Gondoltam én, ezt még reggel, de már 6 óra van. Ilyenkor van a legnagyobb sürgés forgás. Rajtam már rajtam volt, az első ruhám ami pint és mell részénél meg úgy az egész derekáig fekete. Hozzá egy fekete kesztyű is felkerült a kezemre, hogy igazán Hannah Montana stílust kölcsönözzek magamnak. Meg még valami kis plusz. Egy extra, de azt nem lövöm le. Még. Hihi. Igazából mikor a tükörbe néztem meg se ismertem magam. A látvány annyira nem tetszett de elviselhető. Sőt addig tök jó, mindig is ki akartam próbálni. Ráadásul a smink még csak ez után jön. Remélem nem kennek rám megint egy kilót, aztán a második előadásra, mire lemossák elfogy 2 flakon sminklemosó. Szerintem ezért is vagyok az első és az utolsó. Közben a fiúk énekelnek 4szer, addig én idegeskedek. Na jó nem, az idegeskedés már rég elmúlt, inkább lennék minél többet a színpadon.

Mire ez a kis eszmefutásom véget ért, addigra ki is lettem sminkelve. Ez egy új Lora. Másabb… Idegen.

7 óra, „függöny” fel, s drága egyetlen műsorvezetőnk már a színpadon volt, s elkezdte a műsort. Nem beszélt sokat, csak úgy 10 percet, mire felsorolta a nyereményeket, amiket mi és a közönség is nyerhet… Utána 

 felkonferált engem, s már a színpad tetején a lépcsőn álltam. Imádkoztam egy gyorsat, hogy a 8 centis magas sarkúmba ne most zakózzak egy szépet. Két okból nem tudnék megszólalni, nem hogy még énekelni. Szóval az első: Égnék, mint állat, vagy a második hogy röhögnék magamon. Rendben Lora, ne is gondolj erre. Arra gondolsz, hogy tündökölni fogsz mint Hannah Montana.

Magabiztosan kezdtem bele a dalba s élveztem, ahogy testem elárasztja a jóérzés, az adrenalin és a közönség szeretete. Ezek együttese hatott rám, úgy, hogy kiénekeltem magamból mindent amit tudtam. Így a végén egy pokoli nagy vigyort villantottam, mert másképp nem tudtam kimutatni mit érzek. Sőt egy puszit is küldtem. Ugye milyen cuki voltam?

- Sssss… Kérlek csendesedjetek el, tudjuk, hogy cuki volt meg minden, de mi is szeretnénk véleményt nyilvánítani – mondta Simon – Á.. köszönöm. Nos, Lora, ahogy már mindenki emleget, úgy gondoltam a múlt heti előadásod nem lehet megközelíteni, de sikerült. Bár nem nézel ki úgy mint Hannah Montana, akármennyire is van szőke hajad és kék szemed – na itt a meglepi! Meglepetés –haha – de a hangod az fantasztikus! Rég nem találkoztam ilyen tehetséggel, mint te. Szép karriert befuthatsz. De egy kérdés, Tini sztár akarsz lenni, vagy nem?

- Nos, hát szerintem ezzel a kérdéssel már elkéstünk. – mosolyogtam

- Igazad van. Minden esetre nagyon jó voltál – fejezte be Simon

- Én nem értek egyet veled Simon. Nekem nem tetszett. Túlságosan megcsinált volt, túlságosan Hannah Montánásra csináltatták veled ezt az előadást. A hangod attól jó volt, de nem tetszett az előadásod… - Randy fejtette ki véleményét. Hát oké…

Ezen elgondolkoztam amit mondott és nem értettem vele egyet, úgy ahogy a „lányok” sem. Jól esett, hogy kiáltak mellettem.

A második számra készültem fejben és testben is, hisz „visszaváltozok” Lorivá s mikor lejöttem a színpadról már ültettek is le, s 4 kéz el is kezdett dolgozni rajtam. Egyik a hajamat varázsolta göndörré míg a másik a sminkemet „kaparta le” s festett fel egy másikat. Az idő repült, a fiúkat se tudtam hallgatni, de én már megint a színpad mögött álltam fehér ruhámba, ami igazából menyasszonyi ruha, de korhű is. Na ezt rakd össze. 

Végül is kényelmes volt.

„..és akkor jöjjön a ma este ut5olsó fellépője egy Taylor Swift számmal, Lorii Lambert” hallottam meg Ryan szavait s már küldtek is ki a színpadra.

Kicsit visszafogottabb dal, nagyon másabb mint az előző, de az érzés nem változik. Szerelmes, lettem a színpadba, hogy megmutathatom, mit is tudok én (amit eddig mellesleg én se tudtam). A dal végén, most nem meghajoltam hanem pukedliztem, s Ryan már mellettem is termett.

- Felajánlhatom a  kisasszonyka a kezem? – majd tartotta a kezét

- Ó, minő öröm – nevettem fel, majd belekaroltam Ryanba.

- Nos, mit szóltok ehhez a produkcióhoz, Lorától? Nicole? – kérdezte „partnerem”

- Ó, Lora, tündéri vagy, s egy angyal hangján énekelsz. Rengeteget fejlődtél, ahogy az első válogatón, megjelentél a színpadon előttünk, és nem a sulis válogatóra gondolok, akkor egy kicsit elveszettnek tűntél, de most! Nézzenek rád, egy igazi díva vagy a színpadon. Teljesen átvetted az uralmat a színpad és a kamerák felett. – igazán jól esett Nicole véleménye

- Igazad van Nicole. Ez a mai második és az előadása is bizonyította, nem véletlen van itt – egyet értett Kara – és ez az előadásod egy kis időutazás volt. Tetszett

- Ez már jobban tetszett, de még mindig a múlt heti Christina dal, csend a fülembe – Kösz Randy igazán Rendes vagy…végül is, áh.. ez most…

- Randy, ne élj a múltban. Lora most is jól énekelt. – védett meg Simon

- Na de a zsűri ideje lejárt, s megkérjüka  közönséget ha tetszett Lora előadása szavazzanak rá. 06-ps kód és Lori- nevet küldjék SMS-ben

Az idő innen viszont lassan vánszorgott. Vártam a pillanatot, mikor kiderül ki megy haza… de ez sajnos nem sietett. Ryan mintha lassított felvételben dumált volna.

Végre mi álltunk a színpadon és én a fiúk kezét szorongattam. 10 perc bla-bla urán, Gerry jutott tovább. Pont a legjobb Idolos barátommal álok a kiesés hasadékának szélén. Ez fasza. Szegény Hutch kezében a vérkeringés már szerintem megszűnt, miközben Ryan arról beszélt, hogy most már nem kell párbajoznunk, stb. Végül 5 perc hallgatás után Hutch csak átölelt szorosan s elkezdtem könnyezni. Istenem tovább jutottam! Csak öleltem Hutchot, aki nevetett közben. Végül felkapott s megpörgetett a levegőben.

„Ne sírj Lora. Ünnepeljünk, hogy dobogós lettem, és, hogy te is biztosan az vagy” – mondta a fülembe