Saturday 7 July 2012

XIX. fejezet

Nos, igen újra itt a friss :)
Szerintem nem lesz olyan megdöbbentő mint az előző, de sokat olvashattok Adam-es részt
na nem is húzom tovább. Jó olvasást és komikat kérek! ;)



Adam Szemszöge
Még a mai napig, pedig ez 2 hete volt. Nos szóval mire ezt elmondtam neked Lora, máris a színpadon állt. Kíváncsi vagyok, vajon mit fog énekelni. Hétről- hétre egyre jobban teljesített. Most már tudom, kitől örökölte a hangját! Tőlem!!! Öcsém, mikor, Tommy megtudta, hogy én és Lora rokonok vagyunk. kiesett a kezéből a pohár. Azóta is neheztelek rá… Lóg egy pohárral a majma. A kedvenc poharam volt. Ráadásul az a hülye, elkezdte felszedegetni a szilánkokat kézzel, s jól el is vágta a kezét. Még vért is takaríthattam. Szerencsére annyira durván nem vérzett a keze így nem ájultam el, de 3 napig nem erőltette a gitározást. Pont mikor kezdek csücsülni a szarba. De segáz, legalább Simon most el van foglalva az Idollal, s nem baszogassa a seggem, az új lemez miatt. De különben is mit akar? Egy számot már bemutattunk róla, nagy sikere volt, (már akinél) pedig, még bőven nincs kész az album.
Na szóval, ott tartottam, hogy Lora. Ryan elmondta a szokásos, szöveget, már itt a vége felé, kb, kívülről tudtam. Tehetséges, szép, fiatal, Magyar származású (ja, nem ezt már nem emlegetik, mert rájöttek, hogy az Amcsik így nem fognak rá szavazni akkor se ha leénekli a Holdat, a Földre)
Egy kör volt csak megvilágítva a színpadon, s ott ült Lora. Gyönyörű volt, mint mindig. 
Szerencsés, hisz bármely ruha jól állt neki. Most egy nagyon halvány ruhát vett fel (adtak rá), mely kiemelte kecses alakját, elől rövid volt míg hátul uszályos, haja pedig egyszerűen le volt engedve.
Mikor elkezdett énekelni, leesett az állam. Christina Aguilera-tól a Hurt című dalt adta elő. Csodálatosan kezdte el, s fáradhatatlanul énekelt, pedig nehéz dal. A hangja gyönyörűbb volt mint máskor. Istenem, ez a csaj TUD énekelni. Nem csak próbálkozik. A dal közepénél, nem bírtam tovább s maxra vettem a tv hangerejét. Lora hangja betöltötte a házat. Annyira átéltem a dalt, hogy kirázott a hideg. Egy énekesnek nem csak énekelni kell tudnia, hanem érzelmeket is közvetíteni. Úgy érzem ha Lora jól csinálja olyan karriert futhat be mint kevesen.
A dal végeztével, a stúdió állva tapsolt. Mertek volna ülni, sőt még mind a 4 zsűri is felállt, a lány produkciója után. Fuck Yeah! Megcsinálta!! Felrakta az i-re a pontot. Most már, ha kiesik, valakit megverek. Nem eshet ki. Olyan tökéletesen énekel.
Kritikák hallgatása közben, csak bólogatni tudtam.
Idézem őket.:
- Lori, vagy ahogy mostanában emlegetnek Lora, gyönyörű volt. Ebben a ruhában, ezzel az egyszerű de mégis kifejező előadással szerintem milliók szívét megdobogtattad. Gyönyörű volt, hibát nem akarok benne találni! Hangod, kieresztetted, szemeddel is „énekeltél”, mert onnan is kiolvasható volt a fájdalom. Gratulálok – Simon. Így van Simon! Helyesen beszélsz. Ugráltam és tapsikoltam belülről
- Lora, Istenem csodás voltál. Ez a  ruha fantasztikusan áll, és végre nem olyan holdjárót adtak rád, amibe azt (is) lesi az ember, hogy nehogy kitörd a bokád. Amúgy egyetértek Simonnal. Ebben az előadásban az ember nem akar hibát találni. Csak így tovább kislány – Kara véleményével, is tökéletesen egyet értek, bár szerintem jó cipőket szoktak Lorára adni.
- Én nem, tudok újat mondani… mindent elmondtak előttem. Büszke vagyok rád, hogy idáig eljutottál – mondta Nicole. Hah! Persze nekem ilyet sose mondtak.
- Srácok, én azért találnék hibát például … - de a közönség nem engedte – na jó, mégse tudok, mert megesznek! – nevetett Randy”
Ezután Ryan, elmondta a kódokat, s kezdtem szavazni Lorára. Kár, hogy csak egy telefonról 10 sms-t lehet küldeni, 10szer lehet hívni és a neten is egy személy csak 10szer szavazhat. Ezért mozgósítottam Isaacot, Tommyt, sőt kiírtam twitterre, hogy mindenki szavazzon rá. Nem érzem „köcsögségnek” a többiekkel szemben, hisz tavaly meg Kris Allen bíztatta, rajongóit, hogy szavazzanak a kedvencére. Aki végül 3dik lett, na de ez lényegtelen információmorzsa.
A többiek annyira nem érdekeltek, így inkább Twittereztem. Tartottam egy rögtönzött Twitter-party-t, s a „szerencséseknek” vagyis akiknek tetszett a kérdésük válaszoltam. Ezután „elbúcsúztam” tőlük, megemlítvén, hogy nézem az American Idolt. Erre a egyik kiscsaj írta (ezt még pont láttam), hogy Lora a rokonom-e? Köpni - nyelni nem tudtam, honnan a faszomból tudták meg? Vagy csak az azonos nevünkből következtetett? Minden esetre leszartam, hátha a rajongók is ezt teszik. Nem tudhatják meg ők előbb, mint Lora. Szemétség lenne, bár mondhatnám azt, hogy: „ez a média, szokj hozzá kicsi lány, hogy van amit te tudsz meg legutoljára, pedig te vagy az érintett”
Legutoljára lépett színpadra Lora és Hutch. Ugye duettet fognak énekelni ez vili? Na de, hogy most milyet az rejtély. Lora kezdte a duettet, s már leesett a Camp Roc2 ből éneklik a.. mi is a címe? Pedig Ryan mondta. Mindegy. Megvan!  A Wouldn't Change a Thing-et. Szerelmes dal? Hogy jól áll-e nekik? Nem! Túl nagy a korkülönbség, de hihetően adták elő. Lora jól mutatott, a Demi Lovato (Camp Rock-os) stílusú 
szerelésében. Egy pánt nélküli pöttyös ruha volt rajta, hozzá illő magas sarkúval és farmerkabáttal. CSINIIII.
Nos a kritika jó volt, mármint ahogy énekeltek, de a dalt nem istenítették. Most ha jól tudom, valamelyik tavalyi szériás választott nekik dalt, de ki volt ez a hülye?! Lehet, hogy csak le akarta őket járatni, de innen üzenem haver: nem sikerült. Haha. JESUS! Úgy érzem magam mint egy öt éves és nem úgy mint egy majdnem 30 éves férfi. Már, meg se lepődök a saját magam kirohanásain.

Lora szemszöge:
A fellépéseket nagyon élveztem, s örültem a jó kritikának. Külön öröm kis lelkemnek, hogy a Christinás dalomnál az egész stúdió állva tapsolt, még a zsűri is. Majdnem, de csak tényleg majdnem elsírtam magam. Komolyan ha ezek után kiesek, hogy ennyi dicséretet kaptam, akkor nem is tudom mit csinálok. Kiugrok az ablakon… 
Az idő csiga lassúsággal, vánszorgott. Komolyan egy reumás csiga ez idő alatt háromszor megkerüli a Földet.
Végre a „vesztő helyünkön” álltunk, s négyen szorongattuk egymás kezét. Tudjuk, ma nagy a tét,  hisz aki ma tovább jut az Amerika legjobb 3 hangja között lesz. Kérlek Istenem, legyek az első vagy második továbbjutó! Nem akarok párbajozni. Meg az eheti párbaj dalt is utálom (de ez részlet kérdése). Éreztem a kis kezem elveszik Hutch hatalmas „mancsába” s ettől még jobban izzadt. Nem volt elég az izgalom, még a stúdióban lévő levegő se volt kellemesen hűs, inkább folyogatóan langyos. Ryan szólásra nyitotta a száját, majd jött a szokásos hülye duma. Blabla ez, bla bla az! Lora Lambert! Mivan??? Ennyire elbambultam, hogy az a kb. öt perces hatásszünet teljesen kiesett? Két oldalamról egy enyhe lökést éreztem, azaz, hogy „haladj már ember”. Jaaa, hogy akkor tényleg ennyire elbambultam. Elvigyorodtam, s lementem a lihegőbe. Ott már egy kamera várt rám, s én széles mosollyal integettem. Eltátogtam egy „Thank you guys”-t majd megkönnyebbülten leültem a szürke színű kanapéra. Olyan furcsa, hogy már csak hárman leszünk! OMG!!! Benne vagyok a legjobb háromba! Amerika hangjai között, és úgy, hogy Magyar vér is folyik ereimbe. Vagy micsoda. Hogy ne nagyon kérdezgessenek, inkább kivettem egy üveg ízesített ásványvizet és azt kortyolgattam, miközben a kis tévén figyeltem az eseményeket. Kezem még mindig remegett, ezért egy csepp víz a ruhámra is került, de ez érdekelt a legkevésbé. Ki lesz az a 2 akivel meg kell „küzdenem.” Izgatottam markolásztam a citrom ízesítésű víz üvegét, s szemem teljesen a képernyőre tapasztottam.
Másodjára Hutch nevét mondták, ki s ennek örültem, hisz legalább vele tudok beszélgetni, mert megkedveltem itt az egy hét alatt míg közösen dolgoztunk. Nagyon jó srác. Bár kicsit hátrányban érzem magam, hisz a lányok jobban szavaznak egy helyes pasira, mint egy csajra. Sőt azt a csajt, még ellenségnek is érezhetik az elvetemült rajongók, mert félnek, nehogy szerelmüket, elvegye, előlük. Mellesleg az ilyenektől ráz ki a hideg. Jujj
Na, az elmélkedés alatt el is felejtettem nézni a tv-t így csak akkor jöttem rá, ki esett ki, amikor bejött az ajtón. Gerry a szerencsés harmadik.
Szóval, akkor egyedül én maradtam lány…
Mikor Yasmine-től elbúcsúzott Ryan, azaz elmondta a sablonszöveget, felhívtak minket a színpadra, engem „körbevettek” a fiúk, s így álltunk. /Hárman, párban – hihi/
- Nos, és hölgyeim és uraim, már köszönthetjük az idei év legjobb női hangját! Lora!! Gratulálunk. Ez a címed már biztos, mivel egyedül vagy lány, kérdés, te leszel-e az abszolút győztes.
- Jajj, köszönöm, ezt még át se gondoltam. – makogtam a mikrofonba, kislányos zavarom közepette, mikor végeztem, Ryan elbúcsúzott, s az operatőr mutatta, lekeverték a műsort. Szóval így vágunk neki a következő hétnek.

6 comments:

  1. szia ez csúcs szuper a töri is tokkal vonóval ez a fejezet uhh isteni lora isteni volt
    puszy

    ReplyDelete
  2. Jujj az Adam-es részeket imádom! Komolyan, Adam olyan, mint egy nagy gyerek, nagyon megszerettem. Telhetetlen vagyok, még több Adam-es részt követelek. :) A ruha nagyon gyönyörű volt, mármint az uszályos is, meg a camp rock stílusú is. :)) Én azért Lori-t sajnálom, hogy neki kell megtudnia a hírt, hogy akit a barátjának hitt, tulajdonképpen a rokona (ha jól tudom akkor az unokatestvére).
    Várom a következő fejezetet. <3

    ReplyDelete
  3. LORI BENNE VAN A DÖNTŐBEN!! ^^ WOOHOO :DD Adam szemszöge nagyon jó lett! én is imádom a kis bolond fejét :D Lora ruhái nagyon szépek voltak! Örülök, hogy bejutott ^^ annak a Hutch gyereknek is örülök azt akartam pont második továbbjutónak :D a dalválasztások is jók lettek :) kíváncsian várom a kövit! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igeeen :) benne van ;)
      örülök, hogy ennyire tetszett, mind Ad szemszöge mint Lori ruhái.
      örülök, hogy örülsz, hogy Hutch is bejutott :D
      Hát, következő kb. egy hét múlva várható :)

      XxBella

      Delete
  4. Demon: örülök, hogy tetszik, és külön köszönet, hogy írtál kommentet :) Remélem ezután is olvasni fogod a történetem :)

    Anonymous: örülök, hogy megszeretted Adamet. Igen, ő egy nagy gyerek :P
    Hát, meglátom mit tehetek érted, és az Adames részekért. örülök, hogy tetszettek a ruhák :)
    Ne sajnáld Lorit :) ÉS igen, unokatestvérek :)

    xxBella

    ReplyDelete
  5. Istenii rész! BB szemszögét Én is nagyon bírom! :D Mellesleg a pohártörős történet! Simán elképzeltem, ahogyan ott áll a Drága és megtörténik a "baleset". Jajj ez a Tommy...:D
    Grat! Várom a kövit!
    Nóri xoxox

    ReplyDelete