Helyzetet jelentek

Nos mint láthattátok, egy hónapja eltűntem és nem adok magamról életjelet. Vagyis igen, de azt a másik blogomba...
Beköszöntött a suli kevés időm van írni, és a helyzet az is, hogy egy kicsit alkotói válságba kerültem. Értem én, hogy rengeteg elvarratlan szál van a történetembe meg tudnék miről írni, de úgy érzem, hogy az utóbbi pár résznél az írás kicsit erőltetetten ment. Kikényszerítettem magamból a sorokat s nem teljesen magától jött.
Ezért sajnálom, hogy nem voltak részek, de ihletet kell merítenem, s úgy akarok kiadnia  kezeim közül munkát, hogy élveztem a megírását.

Hétvégenként nézzetek fel, mert ha lesz is rész akkor péntek-szombat-vasárnapi napon kerül fel.
Remélem nem pártoltok el a blogomtól
Xx.Bella

ui.: remélem mihamarabb megkapom a kellő löketet! :)

XXIII.fejezet

SAJNÁLOM, hogy csak egy hét és egy nap csúszással hoztam meg az új részt. Tegnap is meghozhattam volna igaz, de belemerültem egy videó készítésébe, így mára tolódott az utolsó mondatok megírása.
Remélem elnyeri tetszéseteke oly, annyira, hogy azt komment formájában elmondjátok nekem :) (lehet picit rövidebb mint szokott eza  fejezet de remélem nem baj)
Xx. Bella

Miután a kamerák leálltak, a nézők már elmentek, s már mindenki 100X elmondtam mennyire ügyes vagyok, megfáradtan de ugyan leültem beszélgetni a riporterekkel. Nem volt semmi nagydobás, csak a bent létről kérdezgettek, Simonnal a jobbomon. Fél óra után, Simon lerázta őket, s én odamentem az engem váró családomhoz, még mindig az utolsó fellépős ruhámba. Szerintem ma már le se veszem max a cipőm, ha nagyon fájna a lábam. Az utcán várt kint egy limuzin, ahova beülünk 6an. (Anyukám, Apukám, Nóri, Adam, Simon és én) Nos az út rövid volt, én jót nevettem, mert engem szórakoztattak, de anyukám csak kibámult az ablakon. Alig szólt hozzám. Egy klub elé érkeztünk meg ahol több százan vártan engem. Vagyis, a győztest aki én lettem.  Vörös szőnyeg volt leterítve, s még én ámultam és bámultam, Ad illedelmesen meglökött, hogy haladjak előre. Odamentem a kordon széléhez s a felém nyújtott papírokat aláírtam.

Igazából az elsőnél baromi nagy gondba voltam, hogy mégis, hogy írjam, Lassan gyorsan, kiolvashatóan vagy sem. Kiírjam-e a teljes nevem de egyáltalán mit írjak? Lori-t vagy Lora-t? Végül az utóbbi mellett döntöttem és Lora Lambert lett és a végére odabiggyesztettem egy Xx-et meg egy mosolygós fejet. Szóval, valahogy így nézett ki: Lora Lambert Xx :)

Nagyon büszke voltam rá, majd egy közös fotót is elkészítettem a vöröses hajú lánnyal, aki közben elmondta, hogy végig nekem szurkolt és örül, hogy én nyertem. Mikor végeztünk, rámosolyogtam majd mentem tovább. 20 perccel később én is beértem, majd bent óriási taps fogadott, A feldíszített teremben. Több volt Idol-os társaim is eljött ide gratulálni, s jól esett az elismerés.

Miután bent elmondtam egy köszönő beszédet és lehúztam 2 pohár pezsgőt, csak alkoholmenteset, de nem azért mert ilyen jó lány vagyok, hanem mert utálok az alkoholosat. Számomra nincs jó íze. Fogadtam még a gratulációkat, majd a zsűri is lejött gratulálni meg beszélni velem, majd egyszer csak kántálást hallottam meg kintről. A nevem volt, az, mikor beazonosítottam. Fogtam a mikrofont s kimentem, mert befele jövetnél láttam kint is vannak hangfalak.

Mikor megjelentem egy óriási sikítás volt a válasz, mire én a  számhoz emeltem a mikrofont s beleszóltam

- Sziasztok!!!! – mire még nagyobb sikítás volt a válasz – Woow, fantasztikus érzés, hogy mind eljöttetek ide. Nem számítottam rá, hogy lesznek itt rajongók, de határozottan pozitív s mind olyan cukik vagytok. Nem tudom, hogy tudnám nektek meghálálni, ezt a sok támogatást amit kapok. Remélhetőleg hamarosan találkozunk, koncerteken, vagy közönség találkozón. Kellemes estét mindenkinek! Megyek mert bent hiányolnak. Sziasztok!!!

- LORAAA!! – hallottam meg egy kiáltást ami „idősebb” volt a többinél, így gyorsan hátrafordultam. A hang tulajdonosa egy szőke fejű úriemberé volt, aki a vörös szőnyeg végén állcsorgott.

- TOMMY!!!! – futottam felé, és a nyakába ugrottam. Nagyon megszerettem a kis Tomcat-et, s már hiányzott a hülye feje, így szorosan megöleltem. Hiába együtt léptünk fel, az idol utolsó számán, de csak a próbákon találkoztunk, ahol Simon keményen fogott s nem engedte a kis csevegéseket. Így ez az első „civil” találkozásunk. A lányok, akik „ismerték” Tommy-t mint Ad basszusosát sikítva üdvözölték. Persze ő mosolygott, s integetett majd kiszúrta a kezembe lévő mikrofont és beleszólalt.

- Nos, nagyon örülök, hogy nekem is ennyire örültök, de ma Lorát, az egyik nagyon jó barátomat, kell ünnepelni. Így egy nagy tapsot neki! – Mondta a tőle szokatlan stílusban, mert nevetett. Vagyis, nekem nem szokatlan, mert Adamnál töltött idő alatt megtudtam, hogy tud ez a  „fiú” úgy  nevetni, hogy egy árva hang se jön ki a száján és csapkod mint egy retardált fóka. Ráadásul a kanapéról is lefordul a röhögő görcs közepette. Tommy felajánlotta a karját, és úgy kísért be mint egy hercegnőt.

Az este további része nagyon jól telt. Hajnali fél 4körül hagyhattuk el (utolsóként) a szórakozóhelyet. A többiek fáradságra hivatkozva, leléptek fél kettő és kettő körül. A rajongók is elmentek, gondolom a szüleik nem örültek a hajnali kimaradásnak. Igazából már csak a szüleim nélkül buliztam fél 2 után, mert ők hazamentek. Végül 3kor mikor felfaltuk az utolsó szelet tortát (mert az is volt) elindultunk haza. Vagyis most mindenki az Idol házba, mert Nóri velem jött Tommy meg Adammel. Az úton továbbra is jól szórakoztam, de Adam azt tanácsolta aludjak, mert a következő hetem húzós lesz.

Ahha, persze. Nesze neked alvás, a mai éjszaka. Nóri segített elpakolni utána csevegtünk még de engem úgy hajnali 6 fele elnyomott az álom. De nem tartott sokáig. Valaki röhögve 8kor a nyakamba spriccelt egy flakon vizet. Nem kímélt, mint kiderült Adam, mert csupa víz lettem. De magyarázata egyszerű volt, Úgy se fürödtem a buli után, ami igaz is, így megadja a kellő löketet, hogy zuhany alá álljak. Így nem tehettem más, összeszedtem a mai napra egy szett ruhát, majd bevonultam a fürdőbe.

Dél fele elhagytuk az Idol házat, mert minden kis szegletét átnéztük, nem-e itt hagyunk valamit, Végül én kapcsoltam le a lámpákat, s léptünk ki a nyári szikrázó Los Angelesi napsütésbe. A nap nem bántotta a szemem, a napszemüveg megvédett. De nem csak a naptól. Annak káros sugaraitól, és attól, hogy orra essek, mert a vakuktól megvakultam volna. Csak bájosan mosolyogtam s lépkedtem a limó felé, ami először is haza visz. Fél óra múlva parkoltunk le a házunk előtt, s vigyorogva léptem ki a kocsiból. Senki se várt (rajongókra gondolok, és szerencsére) így megköszöntem a fuvart a sofőrnek, majd bevonultam a házba. Az ajtó kinyitása utána  kutyusom volt a legboldogabb, hogy hazatértem. Annyira csóválta a farkát, hogy ha helikopter lenne már rég elrepült volna. Megszeretgettem, puszit nyomtam a kobakjára, majd felcipeltem a  lépcsőn a bőröndöm. Majd mélyet szippantottam oly régen nem használt szobám illatából. Minden a helyén volt, s meglátszik az a két hónap luxusbörtön. Az itthon maradt gitárjaimon állt a por, a polcokon szintúgy és ráfért a szobára egy erős szellőztetés. Így bevittem a bőröndöm a gardróbba, majd kinyitottam a szobám ajtaját, bekapcsoltam a tv-t s elkezdtem takarítani. Jól esett végre ez az „átlagos szomszéd csaj” szerep. Már majdnem végeztem a takarítással, mikor oly sok idő után megszólalt az „elkobozott” telefonom. Felcsendült az ismerős dallam, mely Adamtól a For Your Entertainment, azaz Adam hív. Közbe rápillantottam az órára is, mely azt jelzi, hogy 35 perc múlva jön értem a kocsi mely elvisz interjút adni

- Szia Adam miújság? – Szóltam bele, pont úgy mint 2,5 hónappal ezelőtt.

- szia Lora. Na, hogy érzed magad mit csinálsz? – kérdezte drága szomszédom.

- Hát, ő takarítottam, mindjárt megyek fürdeni, aztán meg interjút adok, majd este alszok egy egészségeset.

- Úúú.. segíthetek fürdeni? – kérdezte Tommy. Egyem azt a szőke fejét….

- Jajj, Tommy nagyon rendi vagy, de nem kell. Menni fog egyedül is. Amúgy jól vagyok, meg izgatott milyen lesz végre koncertezni, meg ilyenek. De pl. a mai interjúhoz nincs kedvem. – Erre Adam csak elnevette magát.

- Pedig még lesz pár interjú. Am interjú után tudnánk találkozni? Mondanom kell valamit, ami téged is érint és azt akarom, hogy tőlem tudd meg.

- Adam ne ijesztgess. Ez nem mókás! – ültem le az ágyam szélére

- Nyugis semmi gáz. De most megyek. Az interjú után beugrok érted a stúdióhoz. Szia – Köszönt el majd Tommy is dörmögött egy Szia Lora-t.

- Sziasztok!

Mivel az idő szorított ezért gyorsan letusoltam hajam kifésültem, majd felvettem egy farmer szoknyát és egy világoskék felsőt. Lábbelinek egy sarut választottam, majd a táskámba bepakoltam az olyan kis cucccokat amik kellhetnek, s vártam, hogy csengessenek. (Mert azt mondták fognak) Így még várakoztam befújtam magam a parfümmel és kis szájfényt kentem a számra. Sose sminkeltem magam olyan komoly szinten, hogy alapozótól kezdve különböző, szemceruzák stb, és mikor este hazajöttem hét kiló masszát vakarok le az arcomról. Sose. Kis szempillaspirál, esetleg kihúztam szemem, vagy szemhéjpúdert használtam meg szájfény.

Végül 3 perc múlva csöngettek is és én megölelve a szüleim, majd megsimogattam a kutyám kobakját mentem is interjút adni.

Odaérve a stúdióhoz kicsit olyan érzésem volt, mint mikor beköltöztünk az Idol házba. Nagy és Ismeretlen. Mikor beléptem az ajtón, egyből mindenki körülöttem sürgött forgott, vezettek a stylist-hoz, közbe kérdezgettek, fotóztak, meg egy papírt nyomtak a kezembe, melyet nem tudtam rendesen elolvasni mert lökdösött össze vissza a körülöttem lévő mondjuk úgy egy tucatnyi ember. Végül lenyomtak egy székbe, ahol a hajam megfésülték, majd mivel a fodrász meg volt vele elégedve csak leengedve hagyták. Sminket se kaptam, mert a kozmetikus „el volt ájulva” a gyönyörű arcomtól így csak szájfényt ken majd még a számra. Fél5kor kezdődik a műsor, addig átnéztem a papírt amit kaptam, melyen kérdések sorakoztak. Persze a lap alján ott, volt, hogy változhat ez a  kérdéssor.

Nos a Stylist már nem volt ennyire „jó fej” így egy másik ruhába bújtatott vele, persze magas sarkúval együtt. Nos én nem bánom, szeretem a szép ruhákat is meg a magas sarkút is, de mégis csak kényelmesebb lett volna a saját ruhámba nem? Végül is mindegy.

Kezdés előtt 2 perccel már bementem a stúdióba, ahol a közönség is ott volt, meg a műsorvezető, s a kamerások magyaráztak, hogy majd merre figyeljek. Én meg mint jó tanuló bólogattam. Bár felét se értettem mire céloz hova mutat, mert a stúdiónak az a része ahol az interjúk születnek, és ahol előttem már annyi híres ember ült a bézs színű fotelben, és a hozzá tartoró kanapén, az erősen meg volt világítva több ezer wattos lámpákkal.

Az interjú fantasztikus volt. Jókat szórakoztam, meséltem az Idol-os életről, hogy – hogy viszonyultunk egymáshoz bent, esetleges szerelmekről, meg a mindennapi sok órás próbákról.

„Ugye rengeteget gyakoroltunk egész héten, az elején csak 2 dalra kellett koncentrálni. Amit előadsz és a párbaj dalra. Ugye ez egyre nőtt, de szerintem rengeteget segített, a tanulásban, amit mellette csináltam mert megtanultam egy dologra koncentrálni így a tanulást hamar letudtam s mehettem vissza próbálni” – mondtam el a tapasztalatom, s tényleg így volt.

- És az utolsó kérdés: „van valami közted és Adam Lambert között?” – Ez a kérdés kicsit meglepett, de én már semmin se lepődök meg

- Adam meg én nagyon jó barátok vagyunk. Igazából nem értem pontosan mire gondolsz… - de tényleg nem értettem

- Valami több mint barátság… - puhatolózott tovább a festett vörös hajú műsorvezető nő.

- Szerelem? Olyan nincs. Megnyugtatok mindenkit, de azt elmondhatom szomszédok vagyunk.

- Akkor nem vagytok rokonok? – kérdezte, majd feszült másodpercek a stúdióban

- Nem. Miért lennénk? – kérdeztem vissza bűbájosan

- Csak mert ugyan az a vezetéknevetek…

- Hát szerintem sok Smith szaladgál az utcán még se rokonok. Meg van még két Lambert akik híresek és semmi köröm hozzájuk… Alex Lambert és Miranda Lambert. Lambert - Lambert még se rokon.

- Hát akkor köszönöm az interjút… - majd fojtatta a dumálást, míg én elgindolkoztam, s eszembe jutott mit mondott Monte. Valami olyasmit, hogy Hasonlítunk Adammel vagy mit is mondott. Na majd ma rákérdezek, hisz úgyis találkozok Addel.

XXII. fejezet

Úgy gondoltam, hogy erre a blogomra szerdánként fog friss érkezni. Így nem marad hétvégére mind a két blogom. :)
Ebben a részben hatalmas mérföldkőhöz érünk el, hisz már az előző fejezetben is az utolsó élő műsort olvashattátok. Íme a második része

A színpadon állva úgy éreztem enyém a világ. Na jó azért nem, de a fellegek felett éreztem magam. Nem számított, hogy van egy ellenfelem. Majd ráérek vele később foglalkozni. Most csak én és a hangom. Tudod mikor minden szem rád szegeződik, két dolgot tehetsz. Vagy összeáll a gyomrod, úgy, hogy egy borsószem se fér el benne, vagy pedig Elfelejted a gondokat s csak a zenére koncentrálsz. Mint mikor otthon sunyiba énekelsz és az a legjobb.

Az utolsó sor befejeztével meghajoltam, majd fejembe beférkőzött az az átkozott kis gondolat, hogy mivel ez egy Ex idolos dala, ezért biztos hogy összehasonlítanak majd vele. És igazából nem tudom, hogy teljesítettem, kizártam a külvilágot. Na de mindjárt megtudom.

- Csss…Hagy mondjam el véleményem. – Kérte Nicole – Tudod, Lora vártam valami nagy robbantást. Ami megmutatja, hogy te nem egy angyal vagy. De ez még várat magára úgy látszik. Sajnos. Amúgy az éneklési technikád lassan irigylésre méltó. Ügyes vagy.

- Lassan elfogynak a szavaim. Nem tudok újat mondani. Az utóbbi élő adásokban mindent elmondtam. Tudod olyan volt mintha az elején egy kicsit hamar elfogyott volna a levegőd, de ez szinte észrevehetetlen volt. És jól áll neked, ez, hogy így ünnepelnek – mosolygott Kara

- Jó voltál, Loretta de tudod szerintem már beskatulyáztak az amerikai szülők, mint egy jó kislány, és ez nem biztos, hogy szerencsés. Bár ha úgy akarod leélni az életed mint egy tinisztár.

- Lora, Nem értem mit sopánkodnak itt a többiek. Én tudom, hogy robbantani fogsz, és Randy nem hiszem hogy annyira beskatulyázták, hisz nem is ismerik, csak a  fellépésit látták. – Simon véleménye volt.

Nos, amúgy szerintem engem lehet, hogy beskatulyáztak. Nem tudom mit képzeljek mi van a külvilággal. Akárhogy próbáltam Adamből kihúzni egy mondatot a külvilágról, ő mindig tartotta a száját.. Fene egye meg! Erről a  mondatról az egyetlen vitánk jutott eszembe. Csütörtök délután zörrentünk kicsit össze de azonnal ki is békültünk. Betudtuk a stressznek, és így legalább kiadtuk magunkból. Nem, nem kiabáltunk kígyót békát egymásnak, inkább én „hisztiztem” vagyis kiabáltam, hogy miért nem tudok semmit, és, hogy megbolondulok. Erre Adam válaszolta, hogy ő se tudott semmit mégis ép elmével távozott innen. Itt kérdőjeleztem meg a szavának hihetőségét, hogy ő ép elméjű-e de végül megölelt, és elküldött aludni, mivel elmúlt éjfél.

Jól esett, hogy Adam itt van velem. Megkönnyítette az utolsó napokat, felhőtlenebbé tette. Kirssel a próbák olyan erőltetettek voltak. Adammel meg ment mint a karikacsapás. Bár az elején volt bennem egy kis félsz, hogy leénekel a színpadról és megnyeri az Idol ennek az évadját, de a végére jól összecsiszolódtunk. És ami a legfontosabb nem énekel le a színpadról. Bár Adam annál gyakorlottabb, minthogy ez véletlen megtörténjen. Remélem.

Gondolataimból a stylist sürgető hangja zökkentett ki.

- Lora!! Vedd fel a ruhád, és ide figyelj! – Mondta, s belebújtam a  fekete mini csillámos ruhámba. 

 Az eleje igazából egyszerű V kivágású, de a hátulja sokkal érdekesebb. Annyira nagy dobás, de a hangsúly a hajamon és a sminkemen lesz.

Hajamat, ami időközben azaz a verseny alatt nőtt „pár” centit begöndörítették és feltupírozták. Igen többen, mert 3 pár kéz dolgozott a frizurámon ami nem volt kellemes mert húzták, még szerencse, hogy nem tépték. A sminkem igazából csak szempillaspirál volt, (abból egy tubussal került a szempilláimra) meg kihúzták a szemem, csillogó fekete ceruzával, majd az ajkaimra kentek vérvörös rúzst.

Mikor a tükörbe néztem úgy éreztem magam mint aki most lépett fel a Molé Rouge színpadán. De amúgy jó volt végre kilépni a jó kislány árnyékból. Megint olyan magas sarkú cipőt kaptam ami simán elmegy holdjárónak is. Na jó csak, 10 centi volt, és piros. Amúgy nekem nagyon bejött, hogy a fekete ruhámhoz piros cipőt kaptam. Ment a rúzsomhoz. Mikor bekapcsolták a cipőm (igen már azt hiszik est se tudom megcsinálni egyedül) akkor máris lökdöstek a színpad alá, hisz Adammel igen hatásos belépőt terveztünk. Azaz a színpad két kis mozgó eleme fog minket felemelni a bevezető rész alatt. Amúgy a dal amit énekelni fogunk az a Fever Ad első albumáról. Gondolom mindenki ismeri, nem kell ecsetelnem se a dalszöveget. Szerintem jócskán ki fognak borulni. Amúgy meg végre!!!! Valami „piszkos” dal. Ad volt olyan rendi, hogy elhozta nekem azt a „sétapálcáját” – egyszerűen nem találok rá jobb szót – amit a FYE-be volt. Na de most bocsi, koncentrálok, mert a főpróbán mikor álltam ezen az emelkedőn sikeresen bevertem a fejem. Nem volt kellemes.

Legszívesebben ugrálnék örömömben, annyira jól éreztem magam a színpadon. Végre, végre, nem tudom elégszer hangsúlyozni valami mást énekeltem. Élveztem, azt, hogy most rossz lehetek, ráadásul Adam segített ebben, és a színpad ilyen sejtelmes fél-szürkületben volt, mint ha egy klubban lennénk. Igazán Klassz volt. Főleg, hogy ott volt a Glam-band is, és így még jobb lett. Bár most senki se smárolta le Tommy-t, pedig ő hősiesen felajánlotta, hogy feláldozza magát, ha meg akarom csókolni. De szegény ma csók nélkül maradt. De így se panaszkodhat mert direkt vagy három rúzsréteg volt az ajkaimon, hogy Tommy arcára egy cuppanósat nyomjak, s így ottmaradt a nyoma neki. Ezt egy nagy vigyorral jutalmazta.

A szám végén Adam megölelgetett, majd odamentünk a zsűri elé. Még mindig ölelve egymást, vagyis Adam tartott a derekamnál. Nem, nem éreztem magam rosszul csak tudtam, nem a legjobb kritikát fogom kapni, ezért kellett a támogatás.

- Adam, üdvözlünk itt újra a színpadon de most nem rólad van szó hanem a „kis Lambertről” – mondta Simon mire csúnyán néztem rá. – Bocsi, Lora. Na szóval. Téged elcseréltek te lány!!!  Most egy kis ribi voltál a színpadon! És ez nekem, bejött. Végre! Korábban is ez kellett volna már. És nagyon jól énekeltél, és ez pont így volt jó. – Fejezte be Simon

A többieknek már nem tetszett ennyire. Mondtam én. De nem érdekel. Mikor ránéztem Adamre, ahogy önelégülten vigyorog (bár nem tudom min) akkor én is mosolyra húztam a szám. Végül Úgy léptünk le a színpadról, hogy Adam felkapott az ölébe, s levitt. Ezen csak röhögtem, és Ryan is osztozott kacajomba, na meg Adam is.  Végül is szerintem az volt a lényeg, hogy én jól érezzem magam.

A következő szám P!nk – So What lesz. Hajam szegény annyit volt ma már szenvedtetve, hogy a műsor után szerintem egy hétig nem csinálok vele semmit. Most a hajam behullámosították, az elején a hajam felfogták kaptam egy kis „bubi”-t (én csak így neveztem el. Egy szürke csillogós ruhát kaptam, meg hozzá egy tornacipőt, ami legalább kényelmes. Mert egyes magas sarkúak olyan kényelmetlenek. Hogy AUCS. Sminkem fekete lett, s huhh, úgy érzem a ruhám annyira nem fejezi ki a dalt, de ő… ezt adták rám. Nincs mit tenni. Amúgy kényelmes egy kis cucc. Igazság szerint MOST IS rohanni kellett, hisz mire új maszkot varázsoltak rá, a másikat meg le, eltelt egy kis idő, am meg a hajam… Komolyan NEM TUDNAK sorrendet csinálni, hogy a hajamnak mi LENNE jó. Direkt hangsúlyoztam ezeket a szavakat. De az embernek tűrnie kell. A folyosón szaladva ismerős arcokkal találkozok. Volt Idolos társaim, vagy Hollywoodi hírességek. Sokan jelezték, hogy majd a műsor után akarnak velem beszélni. De én nem akarok menni olyan műsor utáni „kis” party-ba, hanem a szüleimet akarom megölelni s egy jót csevegni Nórival. Már ha egyáltalán érdeklem még. De más oldalról meg félek a külvilágtól. Hogy szétcincál a sajtó majd. Felmerült bennem a kérdés. Biztos, hogy jó ötlet volt ebbe a versenybe jelentkezni?! KÉSŐ! Kiabálta egy kis hang a fejembe… Na de, hogy már kellően felb*sztam magam a saját hülyeségemmel énekeljünk egyet. Pont jó lesz a dalhoz a hangulatom. Haha.

***

A dal értékelése annyira nem volt siralmas mint vártam. Sőt.. 3/1 arányba volt a nem tetszések aránya. És nem, kivételesen Randy a háromba volt, és az egy az Kara volt. Igazából elégedett vagyok magammal.

A színpadra hoztak nekünk 2 széket s míg a nézők bőszen szavaztak, addig mi rajongói kérdésekre válaszoltunk. Ilyen is először van a műsorban. De csak úgy összesen 20 kérdésre válaszolunk, utána még fellépünk egy közös dallal a már kiesett versenyzőkkel, majd eredményhirdetés. És innen  jön a Ha… azaz ha nyerek akkor még eléneklem a győztesek dalát, Ha nem akkor nem. Ilyen egyszerű – haha

Voltak érdekes kérdések, hogy pl: „Tényleg Magyar vagyok?” Erre büszkén válaszoltam, hogy „Igen, apukám magyar, de anyukám amerikai”

Meg hasonlóak. A végén Ryan kérte meg, hogy összegezzem az évadot

- Igazából, párszor megfordult a fejembe, hogy mit keresek én itt? Sose gondoltam volna, hogy az életem nem a gitározásban vagy a táncban teljesül ki hanem az éneklésben. Persze, nem fogom abba hagyni egyiket se, mert fontosak az életembe. Az évadról annyit, hogy fantasztikus énekeseket ismertem meg a műsor által, s párban nagyon jó barátra leltem. Gondolok itt Abbie-re és Hutch-ra. Velük lett a legszorosabb a kapcsolatom, így most belegondolva jó lenne összeállni velük egy duettre. Haha. Amúgy ezt komolyan mondtam. Valaki kérdezett a tanulmányaimról, hogy mi van velük, csak nem tudtam kifejteni. Nos, magántanár járt hozzám, és vizsgákat sikeresen letettem. És örülök, hogy itt lehetek a fináléban. – mosolyogtam Ryan-re.

- Nos, hölgyeim és uraim. Itt az ideje, hogy elküldjenek még egy utolsó szavazatot Gerryre vagy Lorira, utána lezárjuk a szavazást, s kihirdetem, ki is a győztes.

Idegeket őrlő 20 percen vagyok túl. Szerencse, hogy nem magas sarkúba vagyok (hanem abba amibe utoljára felléptem) mert tuti összeestem már volna. Ryan 15 perce zárta le a szavazást, már összeszámlálták, közben felsorolta, hogy mit nyerhetünk, (mindent vagy semmit) s öt perce néma csend van a Nokia színházban mindenki csak egy névre vár. Egyenesen Ryan szájára koncentráltam. No, de nem azért mert olyan szexi vagy valami. Csak azért, hogy mikor nyitja szólásra azokat.

- Ebben az évben, az év hangja, nem más mint… - Huhh, oké, már ide is eljutottunk!

2perccel később:

- LORA LAMBERT!!!!!!

Tessék? Szóval győztem??!!! Istenem!!!! Adam felrohant hozzám, ölel, Gerry ölel, meg mindenki ölel, nekem meg csak folyik a könnyem. A gyomorgörcsöm, az idegességtől egyszerűen elmúlt! El se hiszem! Magyarként, nyertem Amerikába! Ez egy álom.

Mikor még mindenki fent volt a színpadon s ölelgettek, nekem már el kellett kezdenem a győztesek dalát! Remegő hanggal énekeltem miközben Engem ünnepelt a Nokia színház.

Úgy érzem, ez egy siker sztori kezdete. Vagyis… Remélem.

XXI. fejezet

Bocsii a csúszásért, de tegnap este nem akartam már összecsapni így inkább ma írtam meg a végét :)
Öhm, szerintem hosszú lett, (bár mint olvasó tudom, hogy ha a történet jó {Jó a történetem egyáltalán?} akkor 100 oldal is lehet akkor is rövid) és 3 szemszögből olvashattok, bár Adam szemszöge elég rövid, lett Direkt! Úgy érzem ez Lora feladata, hogy elmesélje.
Jajj túl sokat csacsogtam4 jó olvasását (Ui.: Komik, szavazások jól esnének. Chatbe mehet a komi)
XxBella

Még a délelőtti hangpróbán tök üresen :)

Lora szemszöge:

Istenem, elérkezett ez is. Ketten vagyunk, és én valami Csoda folytán benne vagyok. Nem tudom mi történhetett odakint a nagyvilágban. Bár már eléggé vágyok haza. Vagy ha nem is haza, tudni akarok a családomról a barátaimról. Pletykalapot akarok olvasni, és a neten rengeteg hülyeséget. Idebent, mit csinálunk? Éneklünk-éneklünk Néha eszünk és alszunk. Kicsit uncsi menetrend így 2 hónap után… Istenem, kellett nekem jelentkezni erre a versenyre. Bár a legvadabb álmaimba se gondoltam volna, hogy eljutok idáig. Ruháimat, megint küldhetem akkor mosásba… El se férek a sok ajándék fellépő ruhától, amit nekünk adnak a kezdő tervezők, hogy reklámozzuk őket. Bár a tegnapi ruha (vasárnap reggel van, csak mellékesen megjegyzem, ahol épp a pirítósomat majszolom) az első a rózsaszín, az nagyon - nagyon tetszik. Bár rengeteg ilyen csinosabbnál csinosabb ruhát tudhatok magaménak, amik a hetek alatt felgyűltek, de ez az egyik favorit. Az „öltöztető lány”, ahogy magát nevezi, nagyon szeret engem öltöztetni. Saját bevallása szerint, modellkedhetnék is, mert nagyon szép alakom van, és sok ruha jól áll nekem. Nos, bevallom ez igazán jót tett a lelkemnek, de én nem akarom magam éheztetni. Meg nem nagyon hiszem, hogy az éneklés és a profi modellkedés összeegyeztethető műfaj. Oké, nem az mondom kipróbálnám a dolgot de, hogy állandóan azt csináljam... Inkább nem Köszönöm.

- Lora, induljunk – kiállt be az étkezőbe Gerry

- Rendben. Mehetünk. - Majd belecsúsztattam a táskámba egy flakon ásványvizet, és bekaptam az utolsó falatot, majd elindultunk, kitárni a titkok kamráját. Amúgy nem. Csak a stúdióba megyünk, kiderül kivel duettezünk, mit éneklünk (összesen 4 dal, úgy érzem húzós hetünk lesz) és ilyen apróságok.

- Sziasztok – szólít meg minket Simon

Simon szemszöge:

4 nap van a fináléig (a mai nappal együtt) és csőstől jönnek a bajok. Nem hiszem el. Az idegszálaim, már megszűntek létezni. Pont a legnagyobb, a leglátványosabb befejezést terveztük, erre az Isteni már! Nem lehet igaz.  A két versenyző a belét kidolgozza, erre egy engedély még kell, hogy vetítsék a Nokia Színházból pedig már minden le van zsírozva, de arra a kibaszott engedélyre még várni kell. És ha meg se lesz?! Akkor látja az a pár ezer ember aki befér oda, s ki fog szavazni?! Úgy érzem ide nem elég a kávé, ide valami erősebb kell… Már épp szólnék a titkárnőmnek, hogy rendeljen valami erős piát számomra, mikor megjelenik Kris Allen, az irodámba. Mi a Lófaszt keres ez itt?!! Lorettával kellene próbálnia, már egy órája!!!

- Kris, mit keresel itt??? Fél órája próbálnod kellene, Lorettával!!!!!! – Kiabáltam, tajtékoztam a Dühtől. Már egy ideje, le volt fixálva, hogy ha Loretta benne bene lesz a legjobb kettő között akkor, ő fog vele duettet énekelni.

- Azt hiszem mégse fog menni ez a fellépés. Kihagyhatatlan ajánlatot kaptam, így szombaton New Yorkban fogok fellépni – mondja halál nyugodtan.

- Mégis, hogy képzeled ezt?! Már egy ideje, meg van beszélve ez az egész! Vasárnap már szerződést is aláírtál!!! Nem az érdekel, hogy engem szarba hagysz, de Lorettát is! Elrontod a fellépését, miattad csökkennek le a nyerési arányai, ha nem tud összeszokni az új partnerével. Mekkora egy balfasz vagy te… Tudod, hogy ezt nem hagyom ennyiben! Fizetned, kell majd rendesen amiért szerződést szegtél.  Most pedig takarodj a szemem elől.

Mit is mondhatnék? Nyakig ülök a szarban, ráadásul már hullámozni is kezd… és most szegény Lori valószínűleg ott várja azt a szarházit. Bár ha volt az énektanárának annyi esze, akkor Lorával a másik két dalt gyakoroltatja. Addig én sürgősen telefonálok. De kinek?! Ki tudna most beugrani, aki profi…. Egy gonosz kis manó a fejembe azt mondja, hívjam fel Adamet, de ő biztos most nagyon elfoglalt az új albumának munkálataival.  De milyen jól hangozna, hogy Adam Lambert és Lori Lambert…

Jézusom!!!! „Ezeknek” ugyan az a vezetéknevük!!!! Vajon rokonok?? Muszáj felhívnom Adamet. Csak tán ráér….

- Nem érek rá, Simon. – dörmögi a telefonba

- Ne tedd le. – ripakodtam rá

- Mit akarsz, Simon? Jól haladok az albummal mellesleg, de valószínűleg csúszni fog megint – számol be az albumával kapcsolatban, Csúszni?!!! De most nincs időm megint kiakadni.

- Kösz, hogy erről is beszámoltál de nem erről van szó. Szóval, ráérsz ma? Mondjuk úgy egy óra múlva nálam az irodába. Szia Adam – majd gyorsan kinyomtam a telefont, addig gondolkoztam, hogy ha Adam elvállalja, akkor Lorettának új dal kell. De az se biztos, hogy elvállalja. Talán lehetne a For Your Entertainment… de az Lorinak jó lenne? Már egy példakép, a fiatalabb generáció számára, szerintem az Amerikai szülők kiakadnának, hogy egy ilyen „kislány” egy „mocskos” dalt énekel.

1 óra elteltével Adam robog be az irodámba. Cseppet sincs jó kedvébe, kék szemei villámokat szórnak, és ha ölni lehetne valószínűleg már halott lennék. De nem most. Ó… már olyan rég, hogy az emberek el is felejtettek volna.

- Simon, nem találsz jó kedvembe, iderángatsz minden szó nélkül. Mi ez a nagy hűhó? – még mindig az ajtóban áll így a fejemmel biccentek, hogy üljön le. Adam ledobja magát s lábát kinyújtja.

- Segítened kell. –kezdtem bele komolyan.

- Miért kellene? – kérdezett vissza

- Adam, akarsz szerepelni a hétvégi showban? – kérdeztem összehúzott szemekkel

- Nem, késtél, már ez ezzel egy kicsit? – ráncolta ő is a homlokát.

- De. Nem. – hadakoztam

- Na most melyik ? – kérdezi, majd elröhögte magát

- Nem, mert Kris Allen lemondta a fellépését Lorival. Szóval… rád gondoltam, de ha gondolod, te is hagyhatsz a szarban ülni. – mondtam nyugodtan. Olyan Minden mindegy stílusban, bár semmi se mindegy.

- Lorával… Rendben. Duettezek vele. DE.. semmiképpen se fogom énekelni Kris dalát.

- Köszi Adam. Tudtam, én, hogy te rendes gyerek vagy. És most irány keressük meg Lorát. Remélem örülni fog neked – örültem mint majom a farkának, hogy Adam elvállalta, ezt a duettet, bár nem tudom Lora fog-e neki örülni.

15 perc múlva ott is voltunka  stúdiónál, ahol már hallottam Lorát énekelni, az egyik dalt, a 4 közül.

- Nem válthatnánk, már dalt. Ez már a könyökömön jön ki – mondta miközben a földön feküdt. Istenem, ez a lány…

- De-de. Akkor legyen a… - erre Lora felénk nézett,

- Adaaaaaam- visította a lány miközben felpattant a földről, s Adam nyakába vetette magát. Ezt nem is furcsálltam gondoltam, hogy nagy rajongó, de Adam reakciója meglepett

- Loraaaaaa. Úgy hiányoztál csajszi – röhögött Adam, miközben a „pöttöm” ,na jó nem mert elég magas, lányt a karjaiban tartotta.

- Ti ismeritek egymást? – kérdeztem még mindig sokk alatt állva.

- Persze. Adam a szomszédom – kacarászott Lora, még mindig Adamet ölelve.

- Naná. Lora a szomszédom – röhögött ismét Adam

Adam szemszöge:

Simon hívása teljesen felzaklatott, hisz nem akartam az Idolban szerepelni. Dühös voltam rá, hogy mi a fasztért engem kell előrángatni, de aztán mikor megtudtam, hogy Lorával kell duetteznem, teljesen megváltozott a véleményem. Imádom azt a lányt, az unokahúgom mellesleg, bár ezt nem mondhatom el neki. De a show után én ott leszek, szóval tőlem tudja meg. Ezért is vállaltam el. Meg egy kis reklám mindig jól, jön, meg ugye rokonon segíteni mindig jó, meg énekelhetek. Fellépés előtt sose volt bennem az a drukk, ami ma délben már jelentkezett. Talán azért mert tudom, most nem csak magamért vagyok „felelős.” A legjobb női hanggal kell, énekelnem, s rengeteg tényezőre kell odafigyelni. Pl, hogy ne énekeljem le. Ettől rettegtem az első napokban, de aztán Lora, énekelt le engem majdnem.

Sokat tanultam ettől a lánytól, hisz a dalunkat 4 nap alatt kellett összeraknunk, azaz még ma is próbáltunk. Én is teljesen ki vagyok merülve,a  folyamatos próbáktól, mega attól, hogy tartsam a szám, a „külsős” dolgoktól. Nem értem Lora hogy bírja. Ahogy hazajön eszik s megy aludni. Komolyan itt élek vele az Idol házban, s látom mit csinál. Körülbelül, emberfeletti tevékenység. Most itt ülök a sminkszobába s készülődök a közös fellépésünkre. Már készítem gondolatban ki a körömkefét, hisz a glitter amit most rám pakolnak az a jobbik fajta, és nehezen lemosható… Omg…

Lora szemszöge:

A mai nap Ő-R-Ü-L-E-T. Ma van az élő show, és nem elég, hogy Adammel lépek fel, most még nagyobb közönség előtt, igazi koncert feeling van a Nokia színházban. És ez, hogy történt? Úgy, hogy Simon óriási showt akart, és meg is csinálta. A Nokia színházba lépünk fel, Ahol egy színpad van felállítva, bár két részre van osztva. Egyik részen én, a másikon meg Gerry fog fellépni. 4-4 dal. Az egyik egy duett lesz, ő Katy Peryvel fog fellépni, míg én Adammel. Igazából nagyon várom már. Főleg, hogy majd találkozhatok a Glam Band többi tagjával is. A duettet harmadikként fogom előadni, utána a negyedik szám és ha mázlim lesz, énekelek egy ötödiket is, mely a győztesek dala (meg persze előtte lesz még két kötelező dal). Na de ennyire nem kell előre rohanni. Egyenlőre, sminkelnek az első dalomhoz, mely a „Legjobban előadott szám, az Idolban” megnevezést kapta és így nekem a Christina A. – Hurt számot kell előadnom. Inkább nem mondok semmit. Szeretem ezt a dalt, de ma valami igazán nagy bulit akartam csapni, de ha ezt dobja a gép… Szeretem ezt a számot. A ruhám az lesz, mint amit akkor is viseltem. 

 Mellesleg az lenne a ciki, ha most rontanám el. Egyszer ment jól, egyszer nem. Hupsz. Nem Lora! Ne gondolj erre. Felkerült a világos szemhéjpúder, majd így szép lassan kész lett a sminkem, beleugrottam a ruhámba, s ajkaimra egy utolsó rózsaszínű szájfény, rá a stabilizátor, s mehettem is. Ryan még beszélt rólam, (amit máskor egy részletbe mondanak el azt most négy részben. Igaz, ez most SOKKAL több infó rólam.) Kikukucskáltam a színpad széléről, s megláttam azt a sok ezer embert!!! Lehetetlen! És láttam egy csomó „Lori Lambert” vagy „Lora” táblát. Annyira jól esett!!. Végre eljött az én időm, s a színpadra lettem szólítva, s a rózsaszín uszályom csak úgy követett. Olyan rossz volt most énekelni ezt a szomorú számot… Tökre úgy éreztem lehangoltam a közönséget… De nem én választottam. Hál istennek, semmit se rontottam el benne, de tudod mi volt a fura? Nagypapámra gondoltam (már nem él) s kirázott a hideg. Úgy éreztem, neki is sokat köszönhetek, neki. Komolyan úgy éreztem, mint ha itt lenne velem, s fogná a kezem ezen a nehéz úton.

Csupa jó kritikát kaptam, ami meglepett mert szerintem amikor először énekeltem jobb volt, de ők tudják. Igazából Randy megjegyezte, hogy a múltkor jobb volt, de Öhm.. az 3-1 arány. Mosolyodtam el magamba.

Innen egy újabb rohanás volt, mely idő alatt át kellett öltöznöm a következő dalhoz. Ez a dal „Egy Ex Idol dala” Nos nekem itt Jordin Sparks – Battlefield –jére esett a választásom. Szeretem ezt a számot. (Tudom említettem, hogy tombolni akartam a színpadon, de az majd később…) szóval ehhez egy hosszabb ruha illik, így egy elég érdekes darabot kaptam. Nincs semmilyen extrém kivágás, csak a fekete és a zebra 

mintázat keveredik, egy kis glitterrel. Hidd el sokkal jobb látni mint leírni. Másképp nem tudom elmagyarázni, nem vagyok én divattervező. Hozzá egy fekete egyszerű szandált kaptam, s sminkem füstös lett, és a hajam ki lett vasalva. Jahm, mellesleg ne aggódj, ha nem tetszett a múlt heti hajam. Csak paróka volt, meg kontaklencse -hihi. Mind ezt Gerry következő száma és a másik 10 (volt) idolos fellépése alatt meg míg Ryan dumált. Meg gfye a zsűri értékelése… Na de most nincs idő gondolkozni Újra...

Show Time Baby. 

XX. fejezet

Újabb hét, újabb fejezet :)
Jó olvasást, és visszajelzéseket kérek :)

Mikor a nézők már kivonultak a stúdióból, a mentorok jöttek oda gratulálni, hogy már dobogós helyezettek vagyunk. Igazából ez tök jó! Gondolj bele, kb. három hónapja, még csak egy csaj voltam Magyarországról, ma meg.. egy csaj vagyok Magyarországról, aki szerepel az American Idolban, és….benne van a legjobb 3 között. Erre mondaná apum, „hogy na erre varrjál gombot”. Tényleg vajon mi lehet velük? Nem láttam őket a mai élő showban, pedig a családtagok az első sorban szoktak ülni. Ez letört, de biztos „jobb dolguk” volt. Bár fájt. Gondolataimból Simon rántott vissza

- Lora, amúgy leesett már az, hogy te vagy a legfiatalabb versenyző az Idol történelme alatt? Azaz a legfiatalabb „én női hangja”. – magyarázta Simon mivel furcsán néztem rá

- Értem, amit mondasz, nem kell elismételni. Tudok angolul, és értek is, csak ez olyan hihetetlen. Sose gondoltam volna, hogy az életem az éneklésben teljesedik ki, és nem a gitározásban.

- Te tudsz gitározni? – kérdezte

- Igen – mosolyodtam el – imádom. Az Idol házban is szoktam, ha már be vagyunk zárva – vágtam egy fintort a végére.

- Nyugi, már csak két hét – tette a kezét a vállamra Nicole

- Vagy egy – nevettem fel

- Ne légy ilyen negatív. Ha már eddig eljutottál, akkor küzdj végig – bíztatott Nicole

- Igazad van. – mosolyogtam rá, bár már képzeletemben otthon aludtam. Vagyis az otthonomban, ahol Adam a szomszédom, és nem pedig „vad idegenekkel” lakok együtt. Ráadásul, már nincs is csaj köztünk, így nem tudok kivel lelkizni, na meg… nem is nagyon lelkiztem velük.

Mikor haza értünk, az első az volt, hogy ledobtam a magas sarkúm és felmentem a szobámba. Meglepően nagy rend uralkodott, mondjuk számítottam rá, hogy bármikor haza kell mennem, így nem tartottam nagy rendetlenséget. De, mivel most még maradok egy hetet, így elindítok holnap egy mosást. Ebben a pár hétben döbbentem rá, hogy mennyit jelentette nekem anyu segítsége. Itt tök egyedül voltam mint a kisujjam és még a kutyám sincs velem. Fasza. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben miközben már pizsibe. Ekkor döbbentem rá, hogy nem fürdöttem meg, de már nem volt időm felkelni és megfürdeni. Inkább majd reggel…

Az idő gyorsan repült. Még tegnap este feküdtem le, de már szombatra ébredtem. Igen, szombat van. Igazából már görcsben áll a gyomrom, hisz öcsém, kibaszott nagy a tét! Bekerülni a kettő legjobba! A döntőbe! Már Simon tudja, kikkel fogunk duettezni ha bejutunk a kettő legjobba, de nem mondja el.. áh… minek is azt. Hagy egye a fene az embert.

Épp ballagtam le az esélytelenek nyugalmával a konyhába mikor Hutch megszólalt miközben a kávéját szürcsölte

- Tisztellek Lora. Annyira nyugodt vagy, hogy az már lehetetlen – majd elővett egy müzlis tálat s készített magának reggelit

- Hm, köszönöm. Én meg tisztellek, hogy idegesen is tudsz enni – majd töltöttem magamnak narancslevet és leültem mellé.

- Nem ártana neked se enni valamit. Elfogysz mint a Hold

- Akkor, tudhatnád drága, Földrajz zseni barátom, hogy „vissza is hízok”

- Áh, nem bízok a véletlenekben – legyintett majd felpattant. – és most olyan szerencsés vagy, hogy készítek neked reggelit. Még pedig – kutakodott a hűtőben – tessék itt egy Snickers, edd meg nem tudom, hogy került ide, és csinálok neked pirítóst

- Wooow! Igazi villás reggeli. De köszönöm. Amúgy ne csinálj sokat. Nem is vagyok éhes, meg le se menne a torkomon. Meg próba és tele hassal nem is tudok énekelni

- Jajj, Lora, ne „gondolkozz” egyél – tett le két szelet pirítóst elém.

- Jesus! – morogtam magamban

- Problem? – vigyorgott

- Nincs.

A reggeli után még felmentem átöltözni, majd a fiúkat megvárva siettünk a stúdióba. Tudtad, hogy Júniusban nagyon meleg van Los Angelesben? De a „nagyon meleg” az nem kifejezés. Állítólag ha itt élsz megszokod, de én nem ehhez a klímához vagyok szokva. Még... talán 1-2 év múlva. Na, de ez csupa lényegtelen dolog, s a fiúkkal már beénekelünk. Furcsa, mert sose énekeltünk be még 3man, de még furcsább volt, hogy ők mélyebbről kezdtek, de a magas hangokat, amiket ők már nem tudtak kiénekelni, én még simán kiénekeltem. De ez, más tészta.

A dalok amiket most fogunk énekelni azok csupa spontán választott dalok. De nem mi választottuk. Miért is? Nos fogalmam sincs. Vasárnap Simon csak egy papírt nyomott a kezünkbe a dalok címével. JA, meg rajta volt a szöveg is, hogy tanuljuk meg. 3 óra múlva már profin tudtam az egyik dalszöveget, mert addig végig csak azt gyakoroltuk. Szóval, az egyik  I'll Always Remember You – Hannah Montana a másik pedig Taylor Swift - Love Story. Mindkettőt nagyon szeretem, szóval nagy gáz már nem lehet. A Hannah-s dallal kezdek, elsőnek én nyitom a műsort majd én is leszek az utolsó a Taylor-os dallal. A közös beéneklés után, mindenki ment egy- egy próbaterembe, hogy 15:00ig énekeljen, aztán egy kis kajaszünet, majd a sminkesek, fodrász, kezelésbe vesznek minket s kezdődik a show este 7kor. De az még oly’ soká lesz.

Gondoltam én, ezt még reggel, de már 6 óra van. Ilyenkor van a legnagyobb sürgés forgás. Rajtam már rajtam volt, az első ruhám ami pint és mell részénél meg úgy az egész derekáig fekete. Hozzá egy fekete kesztyű is felkerült a kezemre, hogy igazán Hannah Montana stílust kölcsönözzek magamnak. Meg még valami kis plusz. Egy extra, de azt nem lövöm le. Még. Hihi. Igazából mikor a tükörbe néztem meg se ismertem magam. A látvány annyira nem tetszett de elviselhető. Sőt addig tök jó, mindig is ki akartam próbálni. Ráadásul a smink még csak ez után jön. Remélem nem kennek rám megint egy kilót, aztán a második előadásra, mire lemossák elfogy 2 flakon sminklemosó. Szerintem ezért is vagyok az első és az utolsó. Közben a fiúk énekelnek 4szer, addig én idegeskedek. Na jó nem, az idegeskedés már rég elmúlt, inkább lennék minél többet a színpadon.

Mire ez a kis eszmefutásom véget ért, addigra ki is lettem sminkelve. Ez egy új Lora. Másabb… Idegen.

7 óra, „függöny” fel, s drága egyetlen műsorvezetőnk már a színpadon volt, s elkezdte a műsort. Nem beszélt sokat, csak úgy 10 percet, mire felsorolta a nyereményeket, amiket mi és a közönség is nyerhet… Utána 

 felkonferált engem, s már a színpad tetején a lépcsőn álltam. Imádkoztam egy gyorsat, hogy a 8 centis magas sarkúmba ne most zakózzak egy szépet. Két okból nem tudnék megszólalni, nem hogy még énekelni. Szóval az első: Égnék, mint állat, vagy a második hogy röhögnék magamon. Rendben Lora, ne is gondolj erre. Arra gondolsz, hogy tündökölni fogsz mint Hannah Montana.

Magabiztosan kezdtem bele a dalba s élveztem, ahogy testem elárasztja a jóérzés, az adrenalin és a közönség szeretete. Ezek együttese hatott rám, úgy, hogy kiénekeltem magamból mindent amit tudtam. Így a végén egy pokoli nagy vigyort villantottam, mert másképp nem tudtam kimutatni mit érzek. Sőt egy puszit is küldtem. Ugye milyen cuki voltam?

- Sssss… Kérlek csendesedjetek el, tudjuk, hogy cuki volt meg minden, de mi is szeretnénk véleményt nyilvánítani – mondta Simon – Á.. köszönöm. Nos, Lora, ahogy már mindenki emleget, úgy gondoltam a múlt heti előadásod nem lehet megközelíteni, de sikerült. Bár nem nézel ki úgy mint Hannah Montana, akármennyire is van szőke hajad és kék szemed – na itt a meglepi! Meglepetés –haha – de a hangod az fantasztikus! Rég nem találkoztam ilyen tehetséggel, mint te. Szép karriert befuthatsz. De egy kérdés, Tini sztár akarsz lenni, vagy nem?

- Nos, hát szerintem ezzel a kérdéssel már elkéstünk. – mosolyogtam

- Igazad van. Minden esetre nagyon jó voltál – fejezte be Simon

- Én nem értek egyet veled Simon. Nekem nem tetszett. Túlságosan megcsinált volt, túlságosan Hannah Montánásra csináltatták veled ezt az előadást. A hangod attól jó volt, de nem tetszett az előadásod… - Randy fejtette ki véleményét. Hát oké…

Ezen elgondolkoztam amit mondott és nem értettem vele egyet, úgy ahogy a „lányok” sem. Jól esett, hogy kiáltak mellettem.

A második számra készültem fejben és testben is, hisz „visszaváltozok” Lorivá s mikor lejöttem a színpadról már ültettek is le, s 4 kéz el is kezdett dolgozni rajtam. Egyik a hajamat varázsolta göndörré míg a másik a sminkemet „kaparta le” s festett fel egy másikat. Az idő repült, a fiúkat se tudtam hallgatni, de én már megint a színpad mögött álltam fehér ruhámba, ami igazából menyasszonyi ruha, de korhű is. Na ezt rakd össze. 

Végül is kényelmes volt.

„..és akkor jöjjön a ma este ut5olsó fellépője egy Taylor Swift számmal, Lorii Lambert” hallottam meg Ryan szavait s már küldtek is ki a színpadra.

Kicsit visszafogottabb dal, nagyon másabb mint az előző, de az érzés nem változik. Szerelmes, lettem a színpadba, hogy megmutathatom, mit is tudok én (amit eddig mellesleg én se tudtam). A dal végén, most nem meghajoltam hanem pukedliztem, s Ryan már mellettem is termett.

- Felajánlhatom a  kisasszonyka a kezem? – majd tartotta a kezét

- Ó, minő öröm – nevettem fel, majd belekaroltam Ryanba.

- Nos, mit szóltok ehhez a produkcióhoz, Lorától? Nicole? – kérdezte „partnerem”

- Ó, Lora, tündéri vagy, s egy angyal hangján énekelsz. Rengeteget fejlődtél, ahogy az első válogatón, megjelentél a színpadon előttünk, és nem a sulis válogatóra gondolok, akkor egy kicsit elveszettnek tűntél, de most! Nézzenek rád, egy igazi díva vagy a színpadon. Teljesen átvetted az uralmat a színpad és a kamerák felett. – igazán jól esett Nicole véleménye

- Igazad van Nicole. Ez a mai második és az előadása is bizonyította, nem véletlen van itt – egyet értett Kara – és ez az előadásod egy kis időutazás volt. Tetszett

- Ez már jobban tetszett, de még mindig a múlt heti Christina dal, csend a fülembe – Kösz Randy igazán Rendes vagy…végül is, áh.. ez most…

- Randy, ne élj a múltban. Lora most is jól énekelt. – védett meg Simon

- Na de a zsűri ideje lejárt, s megkérjüka  közönséget ha tetszett Lora előadása szavazzanak rá. 06-ps kód és Lori- nevet küldjék SMS-ben

Az idő innen viszont lassan vánszorgott. Vártam a pillanatot, mikor kiderül ki megy haza… de ez sajnos nem sietett. Ryan mintha lassított felvételben dumált volna.

Végre mi álltunk a színpadon és én a fiúk kezét szorongattam. 10 perc bla-bla urán, Gerry jutott tovább. Pont a legjobb Idolos barátommal álok a kiesés hasadékának szélén. Ez fasza. Szegény Hutch kezében a vérkeringés már szerintem megszűnt, miközben Ryan arról beszélt, hogy most már nem kell párbajoznunk, stb. Végül 5 perc hallgatás után Hutch csak átölelt szorosan s elkezdtem könnyezni. Istenem tovább jutottam! Csak öleltem Hutchot, aki nevetett közben. Végül felkapott s megpörgetett a levegőben.

„Ne sírj Lora. Ünnepeljünk, hogy dobogós lettem, és, hogy te is biztosan az vagy” – mondta a fülembe