Friday 6 April 2012

XIV. fejezet


Kicsit későn de még ma (azaz pénteken) itt az újabb fejezet. remélem mindenkinek tetszik minimum 3 komment de 4 is jól esne. nem sértődnék meg rajta.
Szóval komizni + gombokat nyomogatni
És élvezzétek az olvasást
xoxo:Bella



Nos, összegezzük mi történik velem. Bekerültem a Top12be, azaz Amerika legjobb 12 énekese közé. Én Lori Lambert aki mondjuk úgy 4 hónappal ezelőtt azt se gondolta, hogy normális énekhang kijön a száján. Sőt, akinek az élete a zene területen a gitározás körül forgott… Eddig. Mint egy tündérmesébe. Csak hős szerelmes nincs. De van helyette 3 hülye barátom, Adam Tommy, Isaac. És mikor jön a gonosz?
Épp repülök vissza Los Angelesbe. Az álmok városába. És tényleg, nekem az. Az Ipadomon hallgatom azt a számot amit az első adásban elő fogok adni. Alexandra Burke – Bad Boys.  Ezen a héten olyanoktól kell énekelnünk akik tehetségkutató által értek el sikereket. Simon nekem Alexandrától választotta ezt a számot. Meg vagyok vele elégedve. A szöveget már nagyjából tudom, de már 1,5 órája ezt hallgatom.
Netezés közben felnéztem Twitterre. A műsornak hála, követőim száma eléri a 2000 főt. Egészen pontosan 2034. És akiket én követek meg 87.  Olvasgattam a több száz gratulációs üzenetet, majd mivel olyan jól esett írtam a rajongóinak (furcsa, hogy nekem ilyenek is vannak) egy üzenetet
LoriLambert
Köszi srácok a sok jókívánságot. Xoxo
Nah erre megint kapok majd egy csomó tweetet de nem baj. Annyira jól esik érezni mások szeretetét. Hazaérve rögtön mentünk az idol házba. Közös szobát kaptam egy Abbie nevű kb velem egykorú lánnyal. Felpakolni 15 percünk volt, utána gyülekező az idol stúdiójába. Nincs messze a háztól a stúdiós közösen mentünk át. Még nagyban építették, de nyugodtan tudott Simon beszélni velünk.
- Nos drágáim. Gratulálok nektek. Itt a legjobb 12. Ügyesek vagytok. Most jönnek az elődöntők. Ez z évad nagyban változik az előzőktől. Első és legfontosabb, hogy ki lehet járni az Idol házból DE semmiféle interjú adása szigorúan Tilos – nyomta meg Simon a tilos szót jól megnyomva – Ha valakiről megjelennek Idol időszaka alatt készült kompromittáló fotók vagy interjú készül vele akkor kizárásra kerül sor. Nem én akartam, hogy így legyen de engedélyezték a kijárást de ezt a feltételt én szabtam. Szóval azt ajánlom, hogy ne járjatok ki.  Akkor, lássuk csak mi van még.  Kaptok egy énektanárt, aki a napok nagy részében énekeltetni fog titeket, egy Koreográfust aki a színpadi mozgásban fog segíteni titeket Lesz még egy fodrászotok is, ez inkább a lányokra vonatkozik akiknek fejenként egy-egy lesz a fiúknak összesen lesz 1-2, manikűrös is lesz aki veletek foglalkozik, személyi edző, hogy formában maradjatok.  Ma a megbeszélés után gyertek fel az irodámba aláírni a szerződést, majd azután kezelésbe vesznek a fodrászok, énektanárok és kezdődik az egész cirkusz.  Munkára emberek.
Ezután mivel nem tudtam, mit csináljak ültem a popómon. Egyszer csak egy csaj odajött hozzám s mondta, hogy menjek vele.
Kiderült a fodrász s kezelésbe veszi a tincseim.  Igazából félek… Nem akarom, hogy levágják a hajam.  Utálom ha rövid. Más színt se akarok. Pontosan elégedett vagyok az eredeti hajszínemmel.
Itt ülök a fodrászszékben s idegesen tekergetem barna tincseimet. Mikor a fodrászcsaj bejön elneveti magát s odajön mellém
- Ne légy ideges Lori nem fogom levágni a hajad. Csak egy kis formát adunk neki. Levágom a töredezett hajvéget, és nagyjából ennyi.
Ahhoz képet, hogy nem volt nagy munka 3 órát ültem a székben. De meg is lett az eredménye. Nagyon tetszett. Bár tudom, hogy nem nagyon sokáig marad így a hajam hisz irtó gyorsan nő. De nekem nincs ellenemre.
A hetem mellesleg nagyon gyorsan telt. Éneklés, edzés, éneklés pihenés néha kajálás tanulni semmit se tanultam. Aludni is alig volt időm.  Otthon is csak egyszer voltam szerdán.  Bosszantó. A szobatársammal nagyon jóba lettük. Kedves csaj. Egyik este ülünk a szobába  nagyba netezünk mikor Isaac felhív Skypeon. Persze Adammel és Tommyval maga mellett. Kb 1 ót beszéltem a srácokkal, és Abbe hál istennek nem szólt bele, de utána nagyon fursán nézett rám. Szerintem sok kérdés kavarog a fejében
- Na tedd fel őket de csak egyesével és nem biztos, hogy válaszolok. – mondtam nevetbe
- Miket?? – kérdezte Abbie
- A kérdéseidet. Rá van írva az arcodra, hogy van kérdésed. – mondtam kedvesen
- Hát jó. Honnan ismered Adamet? – ez aztán belevág a közepébe
- Oké. Nagyon közel lakik hozzánk – ezzel nem hazudtam de nem is mondtam el - következő??
- Rokonok vagyok? – Abbie
- Nem tudom őszintén. – mosolyodtam el.
Ezek után elmentem fürdeni s fáradtan dőltem bele ideiglenes ágyamba.
Egész héten ugyanaz a lemez. Sylvia az énektanárom kikészít. Rabszolgahajcsár hol én vagyok a rabszolga ő pedig a hajcsár.

Adam szemszöge:
Faszom! Káromkodtam el magam a stúdióban. Még jó, hogy senki sincs itt. Fogom a fejem, mert gyűlnek felette a felhők. Lehet, hogy inkább esernyőt kellene felé tartani. Vagy majd énekelek az esőben. Az új albumom lassabban kézül mint gondoltam,azaz alig van meg belőle valami. Nyáron nem sok fellépésem lesz, inkább pihenek meg stúdiózok.
Meg a szerelmi életemet is fel kellene turbózni. Lehet, hogy most nm egy meleg pasi „naplóját” akarod olvasni, de hiányzik, hogy nincs mellettem egy állandó társ. 
Bevallom neked, ha már ennyire bizalmas viszonyban vagyunk, hogy hiányzik Lori is. Mintha a húgom lenne. Komolyan színt hozott az életembe. Pedig először mikor Tommy mesélt róla… Nos nem nagyon akartam megismerni. De azóta 180°ban változtak bennem a dolgok. Remek lány. Nos igen.  Imádom, hogy a plüssmackóm, amit még Lisa-tól kaptam (tudod az első billentyűsöm) sosem pofázik vissza. Lehet, hogy bolondnak tartasz! Őt!!! Tudom,hogy annak tartasz, hogy 29 éves létemre egy plüssel beszélek e jelenleg nincs jobb társam és muszáj volt valakinek/valaminek  elmondanom. Ez amúgy már nagyon gyenge pillanatom. Végkimerülés első jelei. El kell vonulnom a világ elől, pihenni egy jót vagy olyat fogok tenni amit megbánok. Mivel délután fél 4 volt fogtam magam s felhívtam egy utazási irodát. Elmondtam mit szeretnék s a hölgy nagyon kedvesen ajánlott egy olyan utazást ami megfelel az igényeimnek. Tengerpart (nem mintha Los Angeles nem tengerparton lenne)  ami elbújtat a világ elől, homok, sportolási lehetőség s nincsenek paparazzók. Vagyis nagyon elvétve lehetnek. Lefoglaltam egy hetes utazást a leghamarabbi indulással Bora Bora-ra. Azaz! Holnap este utazok!!! Megköszöntem a hölgyikének a segítséget. Kocsival hazaindultam, majd otthon bepakoltam. Csupa-csupa kényeseztetés vár rám s pihenés. A legjobb. Harmadik kedvenc elfoglaltságom a Zenélés és az evés után. Na jó nem. A kajálással egy szinten van.
Az utazásom fantasztikusan telt. Mindent mg tudtam valósítani amit akartam. Telesen kikapcsoltam, semmi stressz s ha engem kérdezel még a ráncaimból is tűntek el. Sajnos Loriról nem tudok semmit mi történt vele szombaton hisz nem vittem magammal csak egy telót, azon meg megtiltottam magamnak a netezést. Sikerült is! Jó volt elbújni mindenki elől.
Mikor megérkeztem LA-be rögtön lecsekkoltam mi is történ az én kis szomszédommal…

Lori szemszöge:
Itt a szombat este.  Azaz az első élő show. Mindenki nagyon izgatott. Az a rengeteg munka amit belefektettünk két dalba. Mer ugye kell egy párbajdal is. Bár arra sosem fekszünk rá annyira hisz mindenki reménykedik, hogy nem kell előadnia. Azt megsúgom a  párbajdalnak sosem kell passzolnia a témához, ami épp a héten van.
Elfelejtettem megemlíteni, a héten forgattunk kisfilmet is, melyben magunkról mesélünk és ilyenek. Ám az elejét minden héten újra fogjuk venni (már ha továbbjutok) hiz más dalról kell mesélni.
Amúgy eddig nagyon évezem, hogy mindenki körülöttünk sürög forog. Épp a fodrásznál ülök, aki serényen mossa a hajam, és visszagondolok a találkozásra mikor a héten összefutottunk a szüleimmel. Azaz…. Ezen az egy napon aludtam otthon. Kellemesen telt az este. Főleg aztán miután Tommy és Isaac be nem rontott. Adam épp nyaral. Bora Borán veri magát.
- Loriiiiiiii – kiáltották a fiúk s felkaptak. Nem is hittem volna, hogy a szöszi fel tud emelni. De meghazudtolva vékony testalkatát felkapott s megpörgetett a levegőben. A  szüleim csak nevettek.  Tuti tudtak róla, mert másképp anya kiakadt volna.
Az este további része jól telt bár 11kor hazaküldtem őket, majd beleborultam az ágyba.
Elmosolyodtam, hogy visszagondoltam. Sok hülyét úgy megszerettem. Most kb el se tudom képzelni az életem nélkülük. Bátyáim lettek. Mind a 3man. Adam is, csak ő most épp nyaral… jól megy.
A héten a másik emlékezetes pillanat mikor ruhákat próbáltunk. Imádok öltözni, s kiélhettem magam. 
A számhoz nem éppen annyira illő de nagyon csinos ruhát kaptam. Gyöngyhímzéses felsőrésszel és rózsaszín szoknyával.  Így azt mondod bolond vagyok, hogy ilyen ruhába lépek fel egy ilyen számhoz de hidd el jól fog mutatni rajtam, s nem is a ruha a lényeg. Amúgy ezüst cipő van hozzá.
Még farmerban és fehér mintás felsőben ülök itt, egy shaket kortyolva aminek olyan tej színe van de fel kell hogy világosítsalak az vaníliás shake.
Körmöm kifestve. Hajam megmosva, megszárítva. Már csak két óra az élő adásig. Jön a sminkes ki rám kent egy kiló vakolatot, de a végeredmény csodás. Bana szemeim kiemelve a szempillám olyan dús amilyet elképzelni nem tudtam. 

Ez a két óra gyorsan eltelt.  Fél órával a kezdés lett igazi a felfordulás. Mindenkin az utolsó simításokat végezték. Egy gyors haj igazítás, egy gyors sminkigazítás. S már kezdődik az élő show.
3…2…1… hallod a moderátor hangját,néma csend a stúdióban aztán tapsvihar. Az embereket mint a birkákat egy „marha” irányítja, hogy mikor kell tapsolniuk, s abbahagyniuk. És érted?! Ezért kap fizetést az a „marha”. Inkább nem is gondolkozok rajta.
Ahogy egyre közelebb értünk a 6dik fellépőhöz (azaz hozzám) egyre izgatottabb lettem.  Fél perc múlva én lépek színpadra. Már hallom Ryan szavait.

6 comments:

  1. Jó zsúfolt Lori hete :D Azt a számot amit előad azt én is szeretem! Remélem sikerül jó teljesítenie az élőshowban! :D

    ReplyDelete
  2. a fejezetet imádom, de a ruha és cipő szörnyű:s az asos-ról vagy topshop-ról nézzél ruhákat és cipőket:))

    ReplyDelete
  3. Alexandra Philip. nos igen :D összejöttek neki a dolgok :)
    Anonymous: Nos nekem tetszik :D :D és köszi a tippet

    ReplyDelete
  4. Szia,Bella.Igen benne lennénk egy linkcserében,hamarosan kitesszük a blogod linkjét az oldalunkra.És az nem számít,hogy nem azonos a téma.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm. Örülök neki.
      Én is kitettelek titeket :)

      Delete
  5. Tetszett a fejezet, külön dicséret jár a dalválasztásért. Alexandra Burke-től a Bad Boys számomra örök kedvenc marad. A ruhával sem volt semmi baj, de szerintem a modellen nem mutatott jól. A cipőért pedig ölni tudnék. ;) Nagyon szeretem hogy a twitteren tartják a kapcsolatot. ;) ;) Jó fejezet.

    ReplyDelete